Ákos 4 óra óta alszik. Most amikor ezt írom, már este 8 óra elmúlt és ő még mindig békésen szunyál. Napközben szinte semmit nem aludt. Tegnap ugyan ezt csinálta. Délután nagy alvás, majd pici játék, nagy pancsolás, nagy kacagások, szopi és este úgy elaludt el egy szó nélkül (egy óra ébrenlét után) mintha nem aludt volna több mint 3 órát délután. Mindegy ez van. Legalább alszik.
Persze az egész ettől az örült időjárástól van. Fülledt, párás, jönnek mennek a felhők, sokszor piciket esik, éjszaka szakad. Tényleg mint a trópusokon.
Tegnap voltunk a Heim Pálban az audiológián. Szeptemberben ismétlés, mert még mindig nem fordítja a fejét a hangok irányába.
A vizsgálat alatt az ölemben ült, és a háta mögött állt egy néni aki különböző hangokat kiadó kütyüket tartott a füléhez. Szóval nem fordult. Ami persze azért is lehetett, mert egy nagyon kedves gyógypedagógus néni ült vele szemben és hatalmasakat mosolygott rá. Ezeket persze Kandúrka hasonlóan hatalmas mosolyokkal
hálálta meg. A hangokra pedig maximum ráncolta a homlokát vagy felhúzta a szemöldökét. Ami persze azt jelenti, hogy hallja, csak valószínűleg úgy van vele, hogy majd ha akarok akkor figyelek. Azért nyugodt majd szeptemberben leszek.
A nagy meg édes. 5 lett az olvasás dolgozata, és ezzel összejött a következő Transformers amit kb. hússzor néztünk meg az elmúlt hetekben a játékboltban. Pechünkre, tegnap zárva volt a bolt, viszont nem borult ki tőle, ami nagy szó. Ma persze első dolga volt, hogy mikor odaértem a suliba, hogy tisztázza, ma nyitva van-e a bolt. szerencsére nyitva volt, így ő gazdagabb lett egy robottal, én meg.... na ezt inkább hagyjuk.
Ma írt amúgy matekból, holnap nyelvtan, így nem nagyon unatkozik szegénykém. Jó is lesz, hogy egy kicsit lazíthat Zalakaroson. Remélem jó időnk lesz, legalább annyira, hogy minden nap tudjunk egyet sétázni, mert különben komoly gondok lehetnek.
És még egy videó, a legkedvesebb nagymamámnak. A főszereplő Ákos, az operatőr pedig Áron.
Ja és a kicsi még mindig alszik, pedig közben már majdnem este tíz van :oooo

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése