Vasárnap este értünk haza Tokajból, kicsit később de pancsizott, majd az esti szopi után egy hang nélkül el is aludt a kismanó. Teljes csend és béke honolt a gyerekszobában este tízkor, majd fél egykor keservesen sírva ébredt. Rángatta a lábát, de nem volt vészes, kakilt is ugye szombaton, éhes nem volt, és ugyan kint hideg volt, de a szél nem fújt. Tamással felváltva ringattuk, sétáltunk vele és kb. 30 perc után nagy nehezen megnyugodott. További 10 percig ölelgettem, majd úgy éreztem elérkezett az ideje annak, hogy lndoljon az ágyéban. Hát... azt hiszem ezt hívják úgy, amikor szülő és gyermek nincsenek egymásra hangolva. Még csak közelítettem az ágyához, már nyöszörgött. Végül csak leraktam, és amíg ő a szobájában bőgött én a mienkben. Tamás aludni próbált, én meg lelkesen bújtam dr. Spock-t, aki szerinte ez teljesen normális ebben a korban. Aludt reggel nyolcig, akkor derekasan bereggelizett, játszottunk egy nagyot, és mikor már látszott, hogy majdnem leragad a szeme, bevittem az ágyába. Ilyenkor szó nélkül elszokott aludni. Most sajnos nem. Majdnem 50 perc volt mire eltudtam altatni (séta, simi, puszi, ének.)Túl nagyot nem sikerült aludnia, mert fél tizenegy előtt már kukorékolt. :-))) Egy órára mentünk gyerekorvoshoz 5 hónapos kontrollra. Mindenki nagyon megvolt elégedve Kandúrkával, a súlya lehetne egy picit több, de majd megnő, így most még nem foglalkoztunk vele. Az éjszakai felsírásra azt mondta a védőnéni, hogy ez azért simán lehet buli hangulat a részéről, így megerősített engem is, hogy ne támogassam a kispasi szocializálási programját az éjszaka kellős közepén :o
És akkor a legfontosabb gondunk a kaki. A Míra vizet kivettük a programból, mert nem tud annyit meginni belőle, hogy az segítsen, így marad a barack. Tehát naponta 2 alkalommal, kap 2 kiskanál szűrőn áttört mirelit barackot. Meglátjuk, remélem segít. Íme az első falatok:
Az oltástól nem lázasodott be most se, és nem is sírt szinte semmit. Ahogy megszúrták, rögtön fölkaptam. Belefúrta a fejét a vállamba, és kb. 10 másodperc múlva már rötyögött nagyokat a doktornénire. Olyan egy kiegyensúlyozott kispasi, hogy öröm nézni.
Szépen aludt az éjszaka, merem remélni, hogy megértette, hogy olyankor az a dolga, és a reggeli hatos szopi után visszaaludt szó nélkül. (most kezd ébredezni, mert hallatszik, hogy dumál a bohócokhoz) Áron is vidáman ébredt reggel és vita minden nélkül készült. Jóka magyarázott, rötyögött, így jó hangulatban telt a reggel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése