Gyors bejelentkezés a hét eddigi eseményeivel :))))
Hétfőn voltunk ortopédián Ábellel. Nagyon helyes volt a doktornéni, megnézte Ábel lábát, és úgy döntött, hogy kifli lába van (ez egy szakkifejezés, még ha elég furán is hangzik). Kapott egy kis cipőt a bal lábára, amit a következő 6 hétben folyamatosan kell viselnie. Éjjel-nappal. Nagyon puha bőr, amiben persze van egy kis merevítés is, de láthatóan nem korlátozza a mozgásában, és nem is zavarja.
6 hét múlva kontroll, akkor meglátjuk mit mond, hogyan tovább. Ákosra azt mondta, hogy ennyi idősen még nem kell, hogy tökéletes legyen a tartása, járjunk vele úszni, és vagy küzdő sportra, mert az jót tesz. Meg másszon sokat. Szerdán voltunk Ábellel a doktornéninél is. Teli pocakkal mentünk, így jó sokat mutatott a mérleg. 6530 gramm és 65 centi a fiatalember. Minden más rendben van vele. Az oltást nagyon zokon vette, borzasztóan sírt. Alig bírtam megnyugtatni szegénykémet. Szerencsére a jövő hónapban nem kap. Este volt egy kis hőemelkedése, és egész délután nem tudtuk letenni.
Hol az én kezemben, de leginkább Szilviében volt, mert közben pizzát csináltunk vacsira. Éjjel is velünk aludt. Ma már jól van, a kedve is sokkal jobb. Kint voltunk ma a piacon a holnapi sólethez bevásárolni, Ákos mikor Demeter Szilvi kiszállt a kocsiból, közölte, hogy ő is megy vele. Mondtam, hogy nem, mert aludni kell menni. De ő a Szilviéknél akar aludni. Mondtam ok, de aludni akkor is kell. Gyorsan kiszedtem a táskámból egy pelust és egy csomag popsitörlőt, és bement. Nagyon fáradt volt, így szinte nem is tiltakozott, lefeküdt Marci ágyába és aludt 2 órát.
Én közben hazajöttem Ábellel főzni. Azóta is ott van, mert Ábel még alszik a járókában, Ákos már fölkelt, ebédelt és most Hangáékkal játszik. Majd ha Ábel fölkelt megyünk érte.
Áronék remekül vannak. Egész héten egymásnál alszanak Balázzsal. Hol itt, hol Mikiéknél. Persze este megy a szövegelés, meg a hülyéskedés. Mindig megnéznek egy mesét, és utána meg dumálnak. Kedden éjfélkor még járt a szájuk. Persze mikor szerdán reggel én elmentem kilenckor Ábellel, még mindketten szunyáltak. :)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése