2014. július 26., szombat

Nyaralás, 4 hónap


Megjöttünk. Szuper volt. :) Fantasztikusan éreztük magunkat. Gyönyörű idő volt, és remek helyeken jártunk. A szállás teljesen korrekt volt, a belváros kellős közepén, bár ennek nem sok jelentősége volt, mert Zalaegerszeg egy porfészek. Nagyjából semmi érdekes nincsen benne. Viszont nagyon jó kiinduló pont rengeteg kiránduláshoz. Mivel azért nem mindenki volt a legjobb korban az országjáráshoz, ezért jó részt napi egy komolyabb program és jó sok spontaneitás volt a jellemző erre a 9 napra.


Ábel nem okozott különösebb problémát. Szólt ha éhes volt, és picit hisztizett ha már unta a bébi hordozóban ücsörgést. Ákos keményebb dió volt, mert ő most abban a korszakában van, hogy mindent egyedül, és leginkább bármit amit mi nem akarunk. Meg hát egy 2,5 éves  napját nem dobja föl a gondolat, hogy múzeumba kell menni. Nem is értem miért. Így inkább csak jöttünk-mentünk, sétáltunk. Voltunk a Kis-Balatonnál, a Diás szigeten. Láttuk Matula bácsi kunyhóját, lovas-kocsiztunk a bivalyrezervátumban, láttuk két helyen is, hogy préselik hidegen, és hogyan melegen az olajakat.


Fürödtünk gyönyörű tavakban, voltunk magasan TV toronyban, csúszdáztunk Aquacityben, és Ákos túl van az első mozis élményen is. A szállás mellett volt egy Art mozi, ahol nem voltak annyira hangosak a filmek, így reméltük, hogy Ákos is élvezni fogja a Repcsik második részét. És így is lett. Én ugyan kint köröztem a mozi előtt a babakocsival, hogyha mégse jönne be a dolog neki, akkor azért Áronéknak ne kelljen otthagyni a filmet, de végig nézte a 83 perces filmet, és teljesen feldobva jött ki.


Az Aquacity nem jött be ennyire neki. Tamásék kimentek szerdán esete Áronnal, én a két picurral a szálláson maradtam. Áron teljesen feldobva jött haza, hogy milyen klassz, és hogy hatalmas gyerek medence van, és mi is menjünk ki másnap. Így Ákost délután lefektettük a szálláson, aludt egy nagyot és boldogan indultunk pancsolni. Nagyon élvezte a vizet. Ugrált, bohóckodott, de a babacsúszdákon se volt hajlandó lecsúszni. Mindegy nem erőltettük, ami neki jó.


Én csúsztam kettőt Áronnal, és nagyon büszke voltam magamra ezért, mert ez jócskán kívül esik a komfort zónámon. De Áron leírhatatlanul boldog volt. Ákost amúgy a tavakból alig lehetett kiszedni. Mint mikor Miki kicsi volt. Már lila volt a szája, vacogott az egész gyerek, de ő még nem akar kijönni. Zalaegerszegről egy hét után, átmentünk a Bakonyba, Jásdra még 2 éjszakára, azzal a nem titkolt céllal, hogy csak úgy legyünk. Ne menjünk sehova, a gyerekek pancsoljanak, mi olvassunk.


Bejött. A szállás tökéletes volt, a kert mint egy álom, a medence gyönyörű. Rajtunk kívül egy pár és egy házaspár volt 4 lány gyerekkel. A kölykök pillanatok alatt összebarátkoztak, közösen pancsoltak, Ákos nagyokat homokozott, Ábel aludt a takarón a kert legtöbb pontján. Hétfő este nagy közös szalonna sütéssel zártuk a nyaralást. Szuper volt.


Másnapra az idő is elromlott, jelezve, hogy ideje haza menni. Bakonybélre azért még elmentünk a Pannon csillagdába, ami igazán jó döntés volt, mert Áron is, és én is nagyon élveztük. Ákost nem annyira kötötte le a dolog, így ők Tamással leléptek fagyizni. Mocsok időben autóztunk hazafelé, de azért jó volt újra itthon lenni. Azóta kb folyamatos mosok, hogy meddig fogok vasalni arra tippem sincs. Még pár szó a 4 hónapos óriásról, aztán este, ha mindenki elcsendesedett rakok föl egy jó csomó képet, és után gyönyörködhettek a gyerekekben :)

                         
Ábel tegnap volt négy hónapos. Reggeli súlyt nem tudok mondani, mert soha nincs idő őt olyankor mérni, így csak teli pocakos információm van estéről, az 6320 gramm. Este megpróbálom a hosszt is megmérni. Sokkal kevesebbet sír már, és jóval többet elvan a földön, kiságyban, járókában. Nincs jóban viszont a babakocsival. Szinte csak aludni hajlandó benne.


Ahogy kipattan a szeme, azonnal fészkelődik és ki kell őt venni belőle. Ezt viszont Ákos szereti, mert ilyenkor ő azonnal elfoglalja, a szerinte neki fenntartott helyet. Szépen nyúl már a dolgokért, és ha sikerül megszerezni őket, akkor azonnal megpróbálja a szájába tömködni amit megszerzett.


Vasárnap óta kelünk éjszaka is egyszer. Lehet, hogy egy növekedési ugrás van, és ezért kér most gyakrabban enni, de ennél valószínűbb, hogy olyankor van egy éberebb időszaka, és átfordul a hátára vissza viszont nem tud még. Cumi sincs ilyenkor már nála, mert azt kb 15 perccel az elalvás után kilöki, így túl sok helyen hibádzik a dolog, ahhoz, hogy egyedül visszatudjon aludni. Ha meg már ennyire éber, akkor kell egy kis kaja is.  De majdcsak ezen is túl leszünk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése