Öt hetes óriás, óvodás kis legény, és a szemtelen :)

Rohan az idő. És a gyerekek nőnek mint a gomba. Ákos olyan hangos, hogy ha ezt az időszakot túl éljük tartós halláskárosodás nélkül, az felér majd egy kisebb fajta csodával. Ábel tökéletes nyugalommal tűri a hangzavart ami körbe veszi, Ákos ezt minden szempontból ki is használja. Ugyan folyamatosan kérjük, hogy legyen csendesebb, de láthatóan ez nem különösebben izgatja őt. Túl komoly programokat még nem tudok velük bevállalni, és az idő sem kedvezett ehhez az elmúlt napokban, de pénteken azért a nyakunkba vettük a várost. Ábel kb már az utcában bealudt, Ákos pedig a Szépvölgyi úton voltunk mikor kérte a párnáját és cumiját. Aludt is egy jó órát a kocsiban, amíg mi két helyen is begyűjtöttünk megrendelt dolgokat. Utána az Ikea-ban ebédeltünk. 

Először Ábel, aztán mi. Ábel a vásárlást végig aludta a pocakomon, Ákos kisebb-nagyobb vitákat eltekintve, ült a bevásárló kocsiban, és irányított a vásárlás menetét. Apa ide menj, apa azt nézem meg :D Mire hazaértünk jól kipurcant mindkét gyerek, így nem voltam meglepve, hogy Ábel gyakorlatilag végig aludta az éjszakát. Ez tök jó is lett volna nekem, ha Áron osztálytársa nem aludt volna pont aznap itt, és mi nem éjjel kettőkor megyünk lefeküdni :(.

Így nem annyira volt élvezetes, hogy ő aludt, de mindegy. Áron Lacival nagyon jól el volt, édesen játszottak, egy hangos szó nem volt. Ákos fáradtságának hála, békén hagyta őket, amiért Áron nagyon hálás volt. Reggel Tamás elment Ákossal nyílt napra az óvodába. Addig mi a fiúkkal befejeztük a reggelit, majd összeraktuk a Lego társast és azzal kezdtünk játszani. Persze mikor Ákos megjött, azonnal ő is játszani akart. Kb. mindent szét szedett, és lerombolt. Nem direkt, csak a lego szét esik elég könnyen. Mikor sokadszor kértük, hogy úgy dobjon a kockával, hogy közben nem ver, direkt semmit szét, akkor megsértődött, és felvonult aludni a szobájába.

Ez most a legújabb, hogy ha mondunk neki valamit ami nem tetszik, akkor közölni, hogy ő felmegy aludni. Persze tízből, nyolcszor nem alszik, de mindegy. Vasárnap egyáltalán nem akart aludni, aminek persze meg is lett az eredménye, mert folyamatosan esett -kelt. A saját lábában, a csúszda végén, a torony létrájáról le, és jobb nem sorolni. Könyörögtünk neki, hogy menjünk be mesét nézni, mert az lesz a vége, hogy a baleseti sebészeten kötünk ki, de csak nem. Végül 4kor mondta, hogy ő fölmegy, és alszik. És tényleg le is feküdt aludni. Ötkor felébresztettük, nem volt boldog, viszont este szépen elaludt. Ahogy Ábel is. A pénteki jól alvást szombaton is megismételte. 

Letettük aludni fél nyolc után. Éjfélkor jelentkezett, hogy akkor ő enne, majd egyetlen hang nélkül visszaaludt, és legközelebb reggel fél hétkor hallottunk róla. Tegnap fél kilenc után tettem le, nyekergett 11 körül, de nem én kellettem, csak a cumi, majd legközelebb reggel ötkor jelzett. Ha ez ma is így lesz, akkor éjfélkor fejnem kell, mert ezt az én szervezetem nem fogja tolerálni. Ma amúgy a középső nagyfiút beírattuk óvodába. Ha minden jól megy, akkor januárban kezdjük az ovit. Hely van, a kérdés itt csak az lehet, hogy melyik épületbe veszik fel. Mert a szép új ovi a hegy tetején, nem annyira lenne vicces. De ez pár hét múlva persze kiderül. 

És akkor pár szám adat a mai 5 hetesről:
4570 gramm a súlya

55-56 centiméter hosszú

36 centiméter a fejkorfogata és

38 centiméter a mellkasa.

És akkor rakom a képeket, mert az úgy is jobban érdekel mindenkit :)

Aki mer, az nyer :) Ákos pedig gyáva....

Extra bejelentkezésünket olvassák. Mert, hogy az történt, hogy ma postára menet, megláttuk, hogy a Tűzoltóság és a Katasztrófavédelem, gyakorlatozik a tónál. Ákost ez persze teljesen izgalomba hozta. Végig csak erről tudott dumálni. Mikor visszafelé jöttünk, akkor már a felüljárónál kérdezgette, hogy hol a tűzoltóautó, mert, hogy 3 kocsi is volt  egy fél órával korábban ott. Egy nagy, egy kisebb és egy ami a motorcsónakot szállította. Reménykedtem, hogy még ott lesznek. És igen. Ott voltak. Félre álltam az autóval, hogy jobban láthassa Ákos őket. Kérdeztem kiszállunk-e, és megnézi közelebbről is a tűzoltókat. Igen anya. Kiszedtem őt is, a kicsit is hordozóstul, majd elindultunk. Úgy 10 méterre a tűzoltóktól lefagyott, anya fel-fel, anya fel.fel, folyamatosan ezt mondogatta, és nem akart tovább jönni. Végül odajött egy tűzoltó bácsi, és mondta, hogy menjünk közelebb. Beülhet az autóba is. De nem akart. Megijedt a kis manó. :))))))  Úgy látszik közel a két és fél évhez, már nem olyan bátor. Így tűzoltóautós képpel nem tudok szolgálni, csak egy videóval, ahogy Ábelt ébresztgeti reggel. 

Legoland, nyúl, tavasz :))))))

Kicsit összefolynak a napok, a nagy semmit tevésben, de azért igyekszem jönni heti rendszerességgel. Mondhatnám, hogy napival, de nem hogy írni, még fotózni sincs időm minden nap. Lassan kezd egy kisebb fajta rendszer kialakulni, ha máshol nem, de legalábbis a fejemben. 

Ehhez tök jól tudnám tartani magunkat, ha nem lenne szinte mindennap valami, ami ebbe bezavar. De haladjunk sorban. 

Múlt héten Áronnak volt suli még hétfőn és kedden, aztán szerdán kitört a tavaszi szünet. A tavaszi szünetet Áron, igazoltan, otthonról távol töltötte. Anyuék idén az év nagyszülője díjra pályáztak, így a három nagyot bepakolták szerdán reggel az autóba, és elmentek  Németországba, Legonlandba velük. Két teljes napot voltak Legolandban, és mondanom se kell, nagyon élvezték. Apu hősként felült hullámvasutakra, mindketten sorban álltak a gyerekekkel, hogy tetszőleges játékokra fel tudjanak ülni. A kölykök meg csak simán élvezték. Kaptak zsebpénzt Déditől, meg Ibi nénitől, amiből mindenki vehetett magának játékot, és természetesen az itthon hagyott legkisebbek is kaptak korban megfelelő lego-t. Azaz duplo-t. Ákos egy szirénázó tűzoltóautót. Ábel egy doboznyi duplo-t, de ezt még elraktam későbbre.

Mi sem unatkoztunk itthon. Szerdán elmentünk sétálni, és csúnyán eláztunk a fiúkkal. Olyan eső kapott el minket, hogy csak úgy lestünk :( Szerencsére Ákos a felhőszakadás előtt úgy 10 perccel kikönyörögte Ábelt a babakocsiból, hogy ő már elfáradt, és sem sétálni, sem motorozni nem tud már. Így Ábel a pocakomra volt kötve mikor jött a vihar, Ákost meg be tudtam takarni egy nálunk lévő pléddel. Mert, hogy csak úgy 6-8  percig tartott az eső, de jég esett. Ákos nagyon megijedt, Ábel békésen aludt. Viszont mikor felkelt a délutáni alvásból nagyon élvezte, hogy lehet locspocsozni a kertben gumicsizmában. Pénteken elmentünk még egy-két apróságot venni a boltba, és sütizni. 

Ákos végig komoly nagyfiúsan viselkedett, Ábel meg aludt. Hol a pocakomra kötve, hol az autós ülésben. Ákost pénteken már nem tudtam le tenni aludni, és ez azóta is csak tegnap sikerült. Ha nem kapom el azt a fél órát, amikor nagyon álmos, akkor hiába mondja ő, hogy menjünk föl aludni, nem tudom letenni. Se szép szóval, se fenyegetéssel, se mesével, se énekkel, se semmivel.

Szombaton együtt készítettük a húsvéti vacsorát. Tamás felfűtötte a kemencét, Ákos ebben készségesen segített. Vitte a fákat, a szerszámait, hogy tudjon segíteni a favágásban is. Mikor eleredt az eső, és be kellett jönni, akkor a kenyértészta dagasztásban vett részt tevékenyen. És folyamatosan dumált. " Apa majd én beleteszem az ébresztőt." Ez az élesztő volt. „Szívem jól vagy?” Ez nekem szólt mikor az emeleten valamit leejtettem. Mert, hogy ezt hallja az apjától. „Ábelkém miért sírsz?” Közben segített teregetni, mosógépbe bepakolni, hűtőből kirámolni. Ábel jó részt aludt persze. Persze, mert szerdától jöttek-mentek a frontok, és ettől iszonyatosan fájt a pocakja. Bármit csináltunk, csak zokogott. Semmivel nem lehetett megnyugtatni. 

De még a cici se kellett neki, csak köpködött arra is. Valamelyik este Tamás betette a mózeskosárba, a kosarat pedig Áron szobájába. Békés aludt el, majd a kosárban aludt hajnalig. Persze felvittük magunkkal az emeletre. Most már harmadik este sírja magát álomba, amiért szakad meg a szívem, de nem tudok mit csinálni, mert semmi nem jó neki, és nem a pocakja bántja. Szerencsére soha nem sír 12-14 percnél tovább, így bőven belül van a 20 perces síráson. Mert nincs valószínűleg semmi baja, csak egyszerűen nem akar az ágyában lenni, és arra vágyik, hogy foglalkozzunk vele. Napközben nem úgy jut rá idő, és az az érzésünk, hogy mikor este a többiek már nincsenek képben, ő akkor szeretné, a neki is járó figyelmet megkapni. De hát erre nem az a másfél-két óra a legjobb, amikor mi is egymással szeretnénk lenni. Majd persze kialakítjuk ezt is, mindenki a neki járót megkapja, csak még nem mindig sikerül. 

Tehát szombat este megjöttek anyuék a nagyokkal. A kocsi tele volt gyerekkel és legoval. Lehet, hogy a boltban is maradt lego, de, nem sok. Az biztos. :))))) Volt húsvéti vacsora, de persze a gyerekek csak a lego összeszereléssel voltak elfoglalva. Így mi tudtunk beszélgetni nyugodtan, főleg mivel Ákos annyira fáradt volt, hogy őt már vacsora előtt le kellett tegyük aludni. 

Vasárnap Tamás már sajnos dolgozott, mi egész nap játszottunk, pakoltunk, ahogy tegnap is. Illetve tegnap reggel azért volt tojáskeresgélés a kertben, amit a gyerekek nagyon élveztek.

Ma még nem volt suli Áronnak, de annyira vacak idő volt egész nap, hogy délután négyig ki se tudtuk dugni az orrunkat se a lakásból.

Így egész álló nap duplo-tunk, mesét olvastunk, majd mikor délután elállt az eső, akkor kiszabadultunk a kertbe. Vacsorára palacsintát sütöttünk, és hát ilyen segítséggel, még a főzés is gyerekjáték :)))

Elmúlt egy hét....

És igen. Újabb hét telt el, velünk egy jó csomó minden történt megint. Kedden reggel Tamás és Ákos HÉV-vel mentek ki Szentendrére, mi anyuval autóval, mert Ábelnek kötöttek apuék biztosítást, és ahhoz kellett mindenfélét aláírni. Visszafelé anyu kitett minket a HÉV állomáson Szentendrén. Meseszép idő volt, így sétáltunk egy jó nagyot. Ákos evett túró rudit, bámulta a patakot, néha motorozott is, és mikor beültünk kávézni a patakparton közölte, hogy ő is kér kávét :))))))))))))))))) mondtuk, hogy azt nem kaphat, de egy pici pohár kakaót kapott ő is tejszínhabbal. 

Ábel ezt az egész kalandot végig aludta. De annyira, hogy a kávézás közben megszerettem volna szoptatni, de arra se akaródzott neki felkelni. :( Ákos teljesen kiborult, hogy miért kell hazajönni, zokogott a HÉV megállóban, hogy nem akar még leszállni, és, hogy ő HÉV-ni szeretne, így ha szép idő lesz a jövő héten, akkor valamelyik nap megint kimegyünk, most már csak hármasban, Szentendrére, és megnézzük a Tömegközlekedési Múzeumot is :) Szerdán ügy-intéztünk, és felmentünk egy félórára Dédihez is. Ákos persze rögtön mindent szétpakolt, és hiába próbáltuk meggyőzni, hogy nézzük meg a játszóteret, nem volt hajlandó jönni. Telefonálni szeretet volna folyamatosan. Végül az apja felhívta mobilról Dédi vonalas számát, és ott trécseltek pár percet egymással. 

Ez van, telefonfüggő a gyerek :)))) Csütörtök volt az első nap, hogy már élesben egyedül voltam itthon a két kisfiúval. Tamás azért a reggelben szerencsére részt vesz. Sőt inkább ő vesz benne részt, mert én vagy ki vagyok ütve az éjszakai műszaktól, és alszom Ábellel együtt, vagy éppen szoptattok. Így rá marad Áron és Ákos. Ákos a könnyebbik eset, mert ő el van a kanapén a gabonakávés tápival. Áron a nehezebb, mert ő meg a saját kis világában van el remekül, és az a puszta tény, hogy az iskola igényt tart az ő megjelenésére is, a legkevésbé se szokta őt zavarni :( Tehát a kényelemes időknek vége. Amíg Tamás el nem megy, 8 körül, addig én is kénytelen vagyok legalább a zuhanyon túl lenni, és valamennyire felöltözni. Mire fent rendet rakok, addigra Ábel belealszik a bohócokba, akkor lejövünk Ákossal. Ő tombol, játszik, én addig eltakarítom a romokat, amit a reggeli után otthagynak. :))) 

Tehát csütörtököt. Ákos motorra pattant, Ábel babakocsiba, és felsétáltunk a zöldségeshez. Ez ugye 1 HÉV megállónyi távolság, amit előtte pénteken egyszer már megtett egy irányba motorral. Most viszont oda-vissza megjárta. Nagyon büszke voltam rá. Ezután persze nagyon szépen aludt. Mikor felébredt, én pont szoptattam Ábelt a földszinten, így Áron ajánlkozott, hogy felmegy hozzá. Mikor Ákos mondta, hogy le szeretne jönni, pelust cserélt rajta, zoknit, nadrágot adott rá. Persze mindent kérdezett, hogy hol talál, mit hogyan kell, de nem én kértem, hogy csinálja meg. Tőlem még ellehetett volna Ákos zokni és friss pelus nélkül abban a 15 percben, amíg a legkisebb jól lakik. De Áron, és azt hiszem Ákos is, közösen úgy döntöttek, ezt megoldják. Áron igazán nagyon édes nagyfiú tud lenni. Pénteken sajnos vége szakadt az addig jó éjszakának (és azóta se nagyon tértek vissza, pedig már cumizni is úgy ahogy megtanult Ábel), így nem merészkedtem ki a kertből, mert féltem, hogy ha Ábel megéhezik, akkor nem tudom leszedni magamról órákig, és akkor Ákossal házon kívül, addig mit csinálok, hogy kötöm le stb. 

Kedves ismerős kismama szólt, hogy nagyon akciós a nagy dobozos pelus a Dm-ben. Ezen felbuzdulva bepakoltam az összes gyerekemet a kocsimba, most első alkalommal :), és elmentünk a DM-be. Itthon magamra kötöttem a kendőt, így a parkolóban ezzel már nem kellett foglalkozni, és így Ákost is könnyebb volt szemmel tartani. Bár ebben Áron sokat segített. Dm-ben persze csak 3as pelus. Felhívták nekem a másik boltot Szentendrén. Kiderült, hogy ott van. Mindenki vissza a kocsiba, tovább a központba. Találtam parkolóhelyet, és egy másik három gyerekes anyukával egyszerre értünk a bolthoz. Lenyúlták mindhárom gyerekkocsit :( Anyuka folyton mindenért rájuk szólt, a két kisebb sikított, de örült cukik voltak azért. Persze nekem csak,  anyuka biztos nem így gondolta. Nálunk mindenki csendesen volt, Ákos mindenhez édesen szólt hozzá. Kb egyszerre fizettünk. Náluk a középső gyerek, 4-5 éves, levágta magát a földre a pénztár mellett, és toporzékolt. Csaj vágyakozva nézte az én gyerekeimet, és mikor végső döfésként Ákos a kislányhoz lépett, és ezt mondta : "kérlek ne sikíts, mert ezt nem illik", nem bírtam tovább, és mondtam neki, hogy nyugi ők is tudnak ilyet, csak mi nem ebbe a boltba járunk általában, így ismeretlen a terep nekik,  és meg vannak szeppenve. Hálásan mosolygott.

De mivel ennyire édesek voltak az enyémek, így bevállaltam egy cukizást hazafelé. Hát lehet nem kellett volna.  Ábel itt már hordozóban nyomta, és nem a pocakomra kötve, Ákos nagy tölcsérbe egy gombóc fagyit kapott. Leültek Áronnal. Még vártam a pultnál a kávémra, és hogy fizessek, amikor a gombóc fagyi már Ákos ölében landolt. Áron ezen, valamiért, remekül szórakozott, de az, hogy segítsen rajta eszébe nem jutott. Rohantam. Fagyi vissza a tölcsérbe. Nem anya nem szeretem a fagyit, kérek sütit. Ok. 3,5 perc múlva egy széttrancsírozott mignon volt a tányéron, és a földön körülöttünk mindenhol. Ott jött két perc nyugi, ez alatt megkevertem a kávémat, de bele még nem tudtam inni. Telefon, Tamás, hogy jön ő is a cukiba, ez kb. egy 45 másodperces beszélgetés volt, ez alatt Ákos magára, és a székhuzatra borított 3 dl vízet. Mikor szóltam a csajnak, hogy bocs, de fel kéne alattunk törölni, röhögött, megdicsért, hogy jól viselem és kezelem a helyzetet, és meg említette hogy van alkoholos kávéjuk is. Hálás voltam a biztató és kedves szavakért.

  

Megittam a jéghideg kávémat,Tamásnak lepasszoltam a két kicsit, és az Aldiba már csak Áronnal rohantam be. Örök hála a két autóért , hogy a távolból is letudtam tapogatni mi van a hűtőben otthon, és a logisztikai érzékemért, hogy egy komplett heti bevásárlást képes vagyok 10 perc alatt lerendezni, egy folyton kérdező gyerekkel a nyomomban :) Szombaton vendégek voltak, Áron délelőtt iskolát tarkított, amit jól elfelejtettünk, így sikerült fél kilenckor kelni. Sebaj negyed tízkor Áron már a suliban volt, felmosó vödröstül :) Takarítás után hívott, hogy felmenne Lacihoz. :))))) fel is ment. Én mentem érte 3 órával később, és meg is beszéltem Laci anyukájával, hogy 25én este Laci alszik nálunk. Korábban anyuval abban maradtunk, hogy aludni az ő nagyszobájukban fognak, mert ott van tv és számítógép asztal is, és a kicsiket se fogják zavarni :) 

Ma délelőtt Ákossal és Ábellel meglátogattuk Tamást a múzeumban. A főbejáratnál parkoltam, vonattal lementünk Haranglábig, onnan besétáltunk a pincéhez. Ábel megebédelt a pincében, Ákos addig rohangált. A következőt vonattal visszamentünk, és utána haza. Sikerült Ákost ébren tartanom hazáig, amire nagyon büszke vagyok, így itthon aludt egy jó 2 órát, amitől nagyon cuki volt egész délután. Most már mindenki alszik, így én is gyorsan pakolok képeket, és elteszem magamat a következő szoptatásig vízszintesbe.

Ilyesmi az élet 4 (!!!!!!) pasival :)))))))

Annyira nagyon régen írtam, hogy már meg se merem nézni, hogy mikor volt az utolsó bejegyzés. Helyette inkább folytatom, hiszen többen hiányolták már, hogy újra olvassanak a szürke hétköznapjainkról. Még nem igazán tudom, hogy azok milyenek, mert Tamás ha fejben nem is, de fizikailag még jelen van a mindennapokban. A rideg valóság majd csütörtökön kezdődik. De azért ennyire ne fussunk előre. Sőt inkább hátra. Meglesem az utolsó bejegyzés dátumát, és folytatom. November :) Húúúú na az se tegnap volt. Decemberben Ákos két éves lett. Ott volt egy pár hét, amikor elég keményen nyomta a dacckorszakot, és ha ez nem lett volna elég gond, mellé még nem beszélt így sokszor 15-20 perces üvöltéseket kellett végig hallgatni, miközben a gyerek láthatóan nem érezte magát valamiért jól, viszont kifejezni se tudta mi a baja. :((( szerencsére a hisztik is elmúltak, és ma már szinte folyékonyan beszél, és ezzel lényegesen megkönnyíti mindenki dolgát. :) Már ha bírja az ember cérnával, hogy mi ez, ez miért és hasonlók mennek egész nap.  A karácsonyt nagyon élvezte a fát, az ajándékokat, és a sok együtt töltött időt. Bár bölcsibe egész télen szívesen ment, és beteg se nagyon volt. Áron továbbra is jól teljesít az iskolában, azt nem mondom, hogy lelkesen megy, de a leckét megcsinálja, az órákon részt vesz, jegyei jók, így nem nagyon panaszkodhatom rá. Viszont istentelen szemtelen. Ez persze a korából kifolyólag van, de akkor is nagyon nehéz sokszor elviselni őméltóságát. Pont ezek miatt is gondoltuk, hogy a legkisebb herceg érkezése előtt még ránk fér egy kis pihenés, így januárban meglógtunk Tamással 4 napra, Sümegre. Fantasztikus volt, és azt kell mondjam, anyuék elmondásai alapján, hogy a gyerekeinket egy csöppet sem rázta meg (szerencsére) a hiányunk. Remekül elvoltak nélkülünk. 

A további hetek is igazából eseménytelenül teltek. Mindenki járt dolgozni, Ákos a bölcsibe, Áron suliba, mi a múzeumba. Február közepétől én görcsölgettem esténként, így március második hetében abbahagytam a munkát. Ami a baba szempontjából jó volt, de mivel 3. babaként túl sok mindennel nem kellett készülni, így az én szempontomból nem lett volna lényeges. Még jó, hogy Áron az órák után azonnal hazajön, és legalább vele lehettem, mert más dolgom nem igazán volt. Ja de egy napot lógott most is a suliból, mint Ákos születése előtt. Persze voltunk Lego boltban, meg fagyizni, meg finomat ebédelni, és sokat dumáltunk. Jó volt. De más dolgom nem igazán volt, és nem is nagyon tudtam mit kezdeni a hirtelen rám szakadt szabadidővel. De sokat persze nem kellett unatkozni, mert Ábel betartotta, amit mindenki megjósolt a környezetemben, orvosi diplomával és anélkül is egyaránt, miszerint is ez a baba sem fogja megvárni, hogy a kiírt dátumhoz érjünk. És így is lett. 

Ábel születése

23-án reggel bújtuk kicsit az internetet Tamással, hogy mi is az, ha a nyákdugó elmegy, és úgy döntöttünk valami ilyesmi távozik részletekben a testemből. De a szakirodalom szerint ez még messze nem szülés. Így ennél többet nem is foglalkoztunk a dologgal. Este se éreztem semmit, csak valahogy álom nem akart a szememre jönni. Fél kettőkor éreztem, hogy valami folyik belőlem, nem kicsit. Mikor felpattantam az ágyról, és szóltam Tamásnak, akkor már úgy éreztem, ömlik belőlem a magzatvíz. Szegény Tamás feltakarított, addig én kényelmesen lezuhanyoztam, felöltöztem. Befejeztem a csomagolást, kikészítettem a fiúk másnapi ruháit, Tamás evett, ittunk még egy jó kávét is. Aztán szóltam anyunak, hogy lassan indulunk, de mivel ahogy Ákosnál se, most se voltak fájások egyáltalán, csak a víz folyt belőlem, így nem nagyon kapkodtunk berohanni a kórházba. Fél három lett, mire bepakoltunk az autóba.  Elmentünk még tankolni, és elindultunk a kórházba. Közben folyamatosan azon agyaltam, hogy milyen jó, hogy délután sikerült egy másfél órát aludnom, mert ha megint 16 óra vajúdás vár rám, akkor kell az erő. De igazából nagyon nem akaródzott 16 órát vajúdni. Kinek van? De már vágytam Ábelra, hogy a kezemben tartsam, hogy érezzem az illatát, miközben tudtam, hogy az érkezésével valami véget ér. Több ilyen csodás 38 hét már nem lesz az életemben. Valahol a Hungária körúton éreztem az első fájást. Még meg is lepődtem, hogy ilyen hamar jön. Elkezdtem mérni, úgy 2,5-3 percenként jöttek, és kb. 1 percig tartottak, de egyáltalán nem voltak elviselhetetlenek. Sőt. Közben próbáltam Tamásból kiszedni, hogy mi legyen a baba neve. Nem sokkal 3 után értünk a kórházba. Az István kórház hozta a formáját, nem bunkó, de azért a kedvestől is igen messze lévő szülésznő vizsgált meg, majd a kérdésemre, hogy akkor most mi lesz, rendkívül elmésen közölte, hogy baba. Haha erre magunktól nem jöttünk volna rá. De mikor lesz baba? Na erre már nem válaszolt. Egy gyakornok (kb. pont ugyanolyan undok, úgy látszik ezt is tanítják nekik a gyakorlaton) szülésznő tette rám a ctg-t, és őt nyüstöltem az infókért folyton. Ctg után kaptunk egy szülőszobát, hogy öltözzünk át, helyezkedjünk kényelembe, de infó továbbra se volt. Semmi. Senki semmit nem kérdezett, mondjuk zavarni se nagyon zavartak meg minket semmivel. De ha én nem a természetes szülés híve vagyok, és mondjuk egy fájdalomcsillapítót szeretnék, vagy bármi bajom van, akkor bizony azért úgy kellene külön könyörögni és utána járni. Mindegy. Én most is, mint minden szülésemnél, magamba fordultam egy idő után. Eleinte még beszélgettünk, munkáról gyerekekről, hogy mit hol találnak majd meg, Tamás közben méregette a fájásokat, én ücsörögtem a labdán, hol Tamás kezét, hol a fotel karfáját, hol az ágyat szorítottam. Valamikor 5 óra előtt jött megint a "kedves" szülésznő, újra megvizsgált, és egyetlen szó nélkül elvonult. Megint a gyakornok kislányt faggattam, de most ő se nagyon akart nyilatkozni. Így itt elvesztettem a türelmemet, és mondtam Tamásnak, hogy azonnal hívja föl Zsuzsit, mert ezt így nem csinálom tovább. Mire a kis csaj közölte, hogy már szóltak Zsuzsának, és nem sokára itt is lesz. Zsuzsa megjött, megvizsgált. Én itt már meg is nyugodtam. Az ő jelenléte biztonságot adott, tudtam, hogy Gyula időben meg fog érkezni, és ők ketten a biztosíték számomra, hogy a kisbabánk biztonságban tudjon a világra jönni. Zsuzsa megnyugtatott, hogy nagyon szépen haladunk, csak kicsit feszes a méhszáj, arra kapok egy injekciót. Ez volt háromnegyed 6 körül. Megkérdezte tudjuk-e a nevét :)))) Ábel. Keresztúri Ábel lesz. Én innentől nem nagyon emlékszem semmire, csak Tamás elmondásából tudok egy-két képet összerakni. Még egy darabig a labdán ücsörögtem, de Zsuzsa szólt, hogy figyeljek ha nyomnom kell, nehogy gond legyen. Aztán Zsuzsa vagy Gyula (mert közben persze ő is befutott) megvizsgált. Ezért felmásztam az ágyra, és utána már ott is maradtam. Jobb volt ott. Eléggé fent volt a baba, így attól féltek Gyuláék, hogyha megindul, szakadok, repedek, így hasi légzéssel kellett őt egy kicsit letornázni, hogy jobban betudjon a buksija illeszkedni a szülőcsatornába. Zsuzsa mondta mit csináljak, és Ábel nagyon segítőkész volt, ebben is. A másik örök hála a jógalégzésnek jár :)  Most is rengeteget segített. Mire odakerültünk, hogy jöhet a baba, én már megint hulla voltam, így ismét Gyula és Tamás fogták a lábamat, én meg még mindig csak a babára koncentráltam. Nem láttam, nem hallottam semmit, csak arra figyeltem, hogy Ábelnek hogy tudok segíteni. Kettő vagy három nyomásra kint volt. 6:54 perckor megszületett Keresztúri Ábel Zsolt. Fájt. Sokkal jobban mint eddig bármelyik, de gyorsabb is volt sokkal. Az első fájástól nem telt el még 4 óra sem, és egy maszatos, magzatmázas, nyivákoló kismacska feküdt a mellkasomon, és hatalmas szemekkel nézett rám. Itt volt velünk :)))) Pici orr, pici száj, helyes fülecskék és tíz apró kis ujjacska. Picit nézegettük egymást, közben Gyula győzködte a nem kicsit elfáradt méhemet, hogy fejezze be a szülést, és engedje leválni a méhlepényt.

Ez beletelt egy kis időbe, de mi Ábellel voltunk elfoglalva, és Gyula ezt nem is zavarta meg, csak mikor nyomnom kellett. Zsuzsa és Tamás elvitte méredzkedni Ábelt, meg egy kicsit megmosták, kapott egy pelust és már jöhetett is vissza hozzám szopizni.

25 perc múlva felöltöztette Zsuzsa, majd visszakaptuk, ők meg leléptek. Háromnegyed kilencig élvezkedtünk hármasban. Tamás biztosított róla, hogy a lábacskáin is megvan mind a 10 ujjacska, így már nyugodtan hívtam fel a nagymamákat, közben Ábel lelkesen szopizott, aludt egy kicsit rajtam, egy kicsit apa kezében is. Aztán elvitték vizsgálatokra. Mi még majd egy órát fent voltunk a szülőszobán, majd én is lekerültem, gyors zuhany, és rá 20 percre már meg is kaptam a legkisebbet. :)))) Édes volt, illatos és annyira kicsi Ákoshoz képest. Napközben bejött hozzám Apa Gyurival. Este pedig Anya hozta Áront, Tamás pedig Ákost. Édesek voltak :))) 

Ábelt pont sírt, mire Ákos rögtön mondta, hogy adjak neki sajtot (ott volt az éjjeli szekrényemen a vacsora), mert biztosan éhes, és a sajt finom. Áron a kezébe is vehette, így gondolom ezen felbuzdulva a kocsiban hazafelé Ákos folyamatosan azt kérdezgette az apjától, hogy ő mikor veheti a babát a kezébe. 

Ez azóta is a legkedvesebb kérdése: Anya megfoghatjom? Apa kéjzbe vehetem? Szerencsére nem volt semmi extra a kórházban, illetve ami volt (nem evés és hasonlók), azt már rutinosan megoldottuk helyben, és bele is fért abba a 72 órába, amit a kórházban kell tölteni. Így csütörtök délben Tamás hazahozott minket. A fiúk nagyon örültek nekünk, így délután gyorsan el is mentem velük cukrászdázni egyet hármasban.

Tamás addig őrizte az alvó Ábel álmát. Itthon aztán a tökéletes káosz volt az első pár nap. Ákos tombolt, örült a babának, de elég sajátosan. Volt, hogy egy műanyag dobozt akart neki adni, volt, hogy egy fém helikopter landolt Tamás fején miközben Ábel rajta szendergett. Ákos nagyon szereti Ábelt, de ez jelenleg még Ábelre nézve életveszélyes. Nem tudja az erejét kontrollálni, és a mozgását se. Így nagyon résen kell lennünk folyamatosan. Viszont nagyon szereti és láthatóan nem féltékeny. Ma lehoztam vacsora közben az ágyából, és mivel sírt, így Ákos megkérdezte tőle: Ábelkém jól vagy? Azt hittem megzabálom. Annyira nagyon édes.

Itt voltak Nagyikájék. Ákos édes volt, nagyon örült nekik. Andris azóta is folyton emlegeti. De a legédesebb akkor volt mikor indultak, és ő krokodil könnyekkel zokogott, hogy nem menjen el Nagyika, vagy vigye őt is magával :) 

Túl vagyunk már az első sétán hordozó kendőben Szentendrén, az első sétán Budakalászon babakocsiban.

Sőt már az első országgyűlési választásokon is. Azt nem mondom, hogy már van egy kialakult rutinunk, mert attól még nagyon messze vagyunk, de pl. este fél kilenc körül már mindenki pizsamában van. Ez szerintem egész jó teljesítmény már. Ábel szépen kerekedik. Egy hetes korára visszahízta magát a születési súlyára, mára pedig (ma két hetes ugye) hozzá adott még 30 dekát. Az elmúlt 3 éjszaka már csak enni kelt fel, ami előtte volt azt meg fedje homály. Tegnap és ma egész sokat volt már a szeme is nyitva, így gondolom most napról-napra sokat fog változni majd.

Ma itt volt Ibi néni és megcsodálta Ábel és Ákost. A többiek suliban, oviban voltak. Ábel aludt egy jót Ibi néninél, Ákos meg hozta a formáját és udvaroltatott magának :D 

Azt hiszem, hogy így elsőre most ennyit tudok mondani, keresek egy jó csomó képet, hogy dicsekedhessem a gyönyörű fiaimmal :) 

Ja és Áron után szabadon, a blog neve legyen ezentúl: Egy boszorka van, 3 fia van :)))))