Holnap már visszakapom Áront. Az az igazság, hogy hiányzott, és így még blogot írni se nagyon volt kedvem. Ákos se volt a topon a héten. Nagyon jön a fog, meg az idő is elég érdekes volt a héten, így nem nagyon csináltunk semmit. Ami azért persze így nem igaz.
Hétfőn reggel vittük Áront a Délibe a vonathoz. Zokogva ment el táborba. A Déliben úgy kapaszkodott belém, mintha
nem is táborba készülne. :((((( 4 előtt hívott Anita néni, hogy
Fehérvárig bújt hozzá, utána olvasott, Szombathelyen már hangosan
röhögött. De nekem persze a szívem szakadt meg. Azon izgult a kis drága, hogy majd Ákos elfelejti őt. Bele se merek gondolni milyen hiszti lesz, ha jelentkezik végre az apja, hogy elakarja vinni 3 hétre. Kicsinek remek kedve volt egész nap, pedig délután ötkor 38,3 volt a hője, levonás után. Azt hittem a félkúptól majd egy perc alatt elalszik, de nem így lett :(((( Megkapta és alvás helyett mellettem röhögcsélt az ágyban. Szerencsére keddre híre se maradt a láznak. Jó kedvű volt, édes és vidám. Így elérkezettnek látszott az idő, hogy megismerkedjenek egymással: Kandúrka és a cékla. Íme az eredmény:
Mint a képen is látható. Szerelem született. Nem csoda, finom, édes volt :)))))
Szerdán nem volt jó passzban a kis-pasas. Sőt. Sokkal inkább egy undok kis béka
volt. Sehogy nem volt neki jó. Se a földön, se a kezemben, se az ágyban.
SEHOL. Mikor bezzeg úton voltunk, meg apával kávéztunk Szentendrén
napközben, akkor hatalmasakat vigyorgott, és ultra cuki volt. Az ingyen
cirkuszt anyának tartogatta. De annyira, hogy mikor este megjött Tamás, akkor egy hang nélkül elaludt a séta alatt a babakocsiba, és fürdés
előtt és után is akkora mókát csapott, hogy megzabáltam. Skype-tunk Nagyikával és hát akkor is egy tündér volt. Úgy figyelt, mosolygott, csibészkedett.
Hát egy kis
szélhámos, már most. És persze mindenkit az ujja köré csavar. Szerdán este itt tartott a mozgás fejlődése:
Csütörtökön kint voltunk a Skanzenben Zentai Katiékkal. Ákos mosolygott, evett, aludt. Mint egy kis minta baba. Itthon picit nyűgösködött, de annyira párás, fülledt volt a levegő, hogy nem csoda. Aludt is egy nagyot még vacsi előtt, és nem is sokat kellett neki könyörögni. :)))) Pénteken délelőtt próbáltam volna takarítani, de nem nagyon akarta a legkisebb szerelmem. Megint csak az kellett, hogy folyton vele legyek. De annyira, hogy délután hiába volt vagy 34 fok meleg, felkötöttem a pocakomra, hogy aludni tudjon végre. Az a legrosszabb, hogy fülledt a levegő (éjszakai is, így sajnos már akkor is van, hogy felébred és kér inni, ami ugye még cicit jelent) ami megzavarja az éjszaki nyugalmát, és hát még jön a foga is. Folyamatosan nyáladzik, dörzsöli az ínyét, és sokszor nem túl boldog. Ami a fentiek ismeretében érthető :(((((. Este amikor már egy picit jár a levegő, mindig jobban van. Péntek este Jutkáékhoz mentünk, és ott is egy angyal volt. Mosolygott, nyáladzott, rötyögött. Szépen evett, aludt is egy nagyot rajtam, aztán mikor indultunk haza, fél kilenc körül, akkor már elfáradt és egy picit panaszkodott. De ahogy elindult a kocsi alatta, azonnal csend volt.
Ma reggel elfutottunk boltba, aztán egy picit pancsolt a medencében, bár inkább csak mímelte a dolgot, mert, hogy az én pocakomon csücsült, és kb. a sarkai értek bele a vízbe. :)))) Kora délután jöttek Zoliék, és itt voltak estig. Jó sok, édes képet és videót csináltam a két meseszép babáról. :-))))
A délután nagy történései között a számunkra legérdekesebb besűríthető egy kb. 35-40 perces intervallumba. Tudom, hogy ez így elsőre nem tűnik komoly mennyiségnek, de Kandúrka/Ákos/baba paca igyekezett ennek az amúgy rövid időnek minden percét hasznosan eltölteni. A program pedig a következő volt:

- Csendes nézelődés a kis hátacskáján (egy szál semmiben), kezében egy kockával, amit lelkesen rágcsált. Mellette Anna baba feküdt. (lásd feljebb)
- Egyszer csak valami meleget éreztem a nadrágomon. Hát persze, hogy lepisilt a kisfiam.
- Annyi baj legyen van még nadrágom. Gyors átöltözés.
- Aztán nem sokkal később kezdett nyűgös lenni. Felemeltem, onnantól a karomból figyelte az eseményeket. Bukott egy szép nagyot. Jutott mindenhova: lábára, karjára, kezére. Az én karomra, vállamra és persze a tiszta nadrágomra is. :))))) De most juszt se öltöztem át.
- Aztán Anna baba elment pancsolni a medencében, és én is pont kezdtem volna Ákost öltöztetni, amikor éreztem, hogy valami megint landol a gatyámon. Na mi nem volt még? Persze, hogy lekakilt a kisfiam. Gyors segély érkezett anyutól és Tamástól. Gyerek letörölget, eredmény összeszed, pokróc a mosógépbe, új pokróc elő, én most már tényleg kimosom/lecserélem a nadrágomat, és ha akkor már elmegyek zuhanyozni is.
- Közben hallom, hogy Tamás kiabál, hogy hála a szilvának jött még egy adag, amibe valahogy a lába is belelógott a gyereknek. Így mese nincs, be vele a csap alá. :)))) Nagyon tetszett neki :)))))

További incidensek nem történtek ma. Szépen megvacsorázott. Bóbita boldogan várta a lehulló kifli darabokat, nem is kellett csalódnia, hiszen gyakorlatilag kiszopogatja a levegőt a kifliből, amitől az egy érdekes állagú masszává zsugorodik, amit
1. előbb-utóbb egy már személyi igazolvánnyal rendelkező családtag elvesz a kiskorútól. És rövid időn belül a kutyának ad. Vagy
2. a kiskorú maga ejt le, mivel a massza egyre kisebb, egyre nyálasabb és a kis ujjacskáival már nem tudja markolni.

Annál inkább tudja viszont kenni. Mindenhova. Az etetőszék minden egyes négyzetcentiméterére, a pocakjára, a fülére, az orrába, a szempillájára(!!!!!), és mikor lekerül a pelus, akkor bizony van még a popsija és férfiúi büszkesége környékén is. És mivel imád meztelenkedni, így kerül ilyenkor a hálóban a parkettára is. :))) Ma is ez történt. Édesapja pont kifejtette, hogy előbb fog állni és járni, mint ülni, mert az nem érdekli, amikor is a kicsi minderre rácáfolva szépen felült. Ha nem kezd el dőlni, akkor félő, hogy a lepedőbe kapaszkodva a felállással is megpróbálkozik, így nem érzem hiába valónak, hogy kértem, a rácsok kerüljenek föl. Most még félsikernél járunk (a lépcső alján már van rács), de talán majd holnap elérünk a célba. A holnap amúgy is fontos nap, mert visszakapom a nagyot. ÉS MÁR NAGYON VÁROM. Így most gyorsan teszek még képeket és videókat, és megyek is aludni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése