A Tiszáról egyenesen Nagyikához mentünk Tokajba. Szombaton kettő körül érkeztünk és hétfő délutánig maradtunk. Ákos lubickolt a figyelemben. Még azt se mondhatom, hogy csak akkor nem volt kézben, amikor aludt, mert elaludni is csak Nagyika kezében volt hajlandó.
Áron édes volt, játszottak sokat Andrissal, számítógépeztek, az okos telefonokat nyüstölték, vagy ültek a Trabiban a garázsban és "utaztak". Andrisnak fantasztikus képzelete van, és nem tudom, hogy csinálja, de ráveszi Áront is, hogy szálljon be ezekbe a fantázia játékokba. :))) Kandúrka mindeközben édes volt. Megtanulta nyújtani a kezét, ha azt akarja, hogy vegyük föl, vagy egyikünktől a másikhoz szeretne menni. Hétfő reggel feltérdelt és pár másodpercig rázta a fenekét. Utána esett egy örült nagyot, így azt hittük egy darabig nem is fog próbálkozni. De nem vette el a kedvét.
Érdekes, hogy a nyaraláson minden éjjel fent volt és evett is a kicsi, de Tokajban nem (mintha jelezte volna, hogy ok ezt ismerem, itt jól vagyok). Egyszer felsírt de nem fajult odáig a dolog, hogy szopizzunk. Hazafelé jól viselkedtek mindketten. Kedden ügy-intéztünk a városban, mindkét pasas jól viselkedett. Délután Áron végre Balázzsal játszott. Szerdán Vasúttörténeti parkban voltunk. Hévvel elmentünk Aquincumig, ott felszálltunk a vonatra ami Esztergomból jön, és kimentünk a parkba.
Dinó jött utánunk kocsival. Ákost nem különösebben rázta meg a dolog, édesen nézelődött, picit aludt, de két nagyobb nagyon élvezte. Ültek (többször is) a kerti vasúton,
fordító korongoztunk, hajtányoztunk, és vezettek modellvasutat is.
Amire lehetett mindenre felmásztak, Balázs olyan laposakat pillantott mikor Sziszi érte jött a Parkhoz, hogy azt hittem már a kocsiban elalszik. Ehhez képest nem aludt délután.
Mi Dinóval még gyorsan bevásároltunk, majd hazaindultunk. Áron közben kitalálta, hogy ő megnézné a Jégkorszak 4-t. Így befűztem Dédit, hogy menjen vele moziba.

Otthon Ákos gyorsan cicizett, majd elrohantunk a mozihoz. Ott még kávéztunk egy jót. Ákos uzsonnázott egyet, majd Dédiék moziztak, én pedig bevetettem magam az alvóbabával a könyvesboltba. Nagyon élveztem. Mozi után még kicsit beszélgettünk, Dédi megölelgette Ákost, ő meg nagyokat nevetett rá, majd hazaindultunk.
Csütörtök reggel Áron itthon maradt Dinóékkal, mi pedig Kandúrkával a védőnéninél kezdtünk. A nyaralás miatt kicsit elcsúszva, inkább 7,5 hónapos volt.:)))) A következő méretek büszke tulajdonosai vagyunk: 7090 gramm és 67 cm. Még mindig pici (de nagyon formás, helyes és arányos, és a combjai fúúú), picit lusta, de a védőnéni szerint nem baj, ha már most egy jellem.
Kövesse csak a maga kigondolta utat. A meleg kiütéseire azt mondta: "szépek, a gáz csak az, hogy csalánkiütések." Próbáltuk összerakni mi lehet, de sokra nem jutottunk sajnos. Így abban maradtunk, hogy elsőnek a burgonyát töröljük az étkezésből, aztán ha nem segít akkor szépen iktatunk ki mindent egyenként. Ja és kaptunk sűrítésre Milumil Sinemil-t. Pont olyan mint a Sinlac, csak nagyobb a támogatás (most éppen) rajta. Kezdjük lassan a húsit is bevezetni, csak hát előbb ezeket a kiütéseket tudnánk le.
Elmentünk babanézőbe a főnökömhöz utána, de nem volt jó passzban. Itthon is társaság volt, gondoltam majd a nagy nyüzsi leköti. :((((( nem sajnos. Végül 2×20 percet aludt, és a nap többi részét is nagyjából végig szenvedte. Délután játék közben láttam, hogy még több kiütés van a karján, és némelyik mintha hólyagos lenne. Gyorsan lefutottunk a dokinénihez. Kapásból mondta, hogy allergia vagy valamivel szembeni intolerancia. Rázókeveréket írt föl és kizárta a burgonyát, mert, hogy azt kedden ette.
Tehát az nem lehet a bűnös. Szerdai menünk, mivel Áron mozizott, dobozos gyümölcs volt, és este egy fél Detki babakekszet. Így abban maradtunk, hogy, több gyanúsított is lehet:

1. Detki keksz lapátra kerül, a nyomokban tojás miatt, mindegy, hogy már többször evett belőle. Helyette a Fosfovit kekszet javasolta.
2. én esküdtem, hogy barackos volt a babakaja (úgy emlékeztem, hogy a
müller-t ettük), erre azt mondta, hogy sajnos a babakajánál is lehet
olyan, hogy belekerül egy olyan fajta barack, amelyik allergizál.
Szóval, a korábban megszokott fajta barackot adjam neki (a dobozost
pihentessem). Itthon benéztem a szekrénybe és akkor láttam, hogy almás -
körtés frutapura-t evett. Így most a körte lett az első számú ellenség
(Még jó, hogy nem nagyon van bébiételünk, így nem nehéz szűrni.)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése