Első hetek otthon, képekben

Mivel Ákos/Kandúrka korai érkezése miatt gyakorlatilag folyton alszik, így inkább fotó beszámolót készítettem az első otthon töltött napokról, hetekről, mert ezek beszédesebbek. Arról nem is szólva, hogy nagyjából azt tudnám ide írni, hogy ma ettől eddig - aludt, után apukájával együtt felváltva könyörögtünk, hogy egyen és hasonlók. Tehát jöjjenek inkább a képek, némi (de mindig kevés) szöveggel. :-)

Petya papa Tamást fürdetni tanítja :-)









 Két buksi a kanapén  :-)Meg egymás ölében és anyával :-)

Hanna a szülinapjára kapott egy babát, ami nem sokkal nagyobb mint Kandúrka. :-) Lesz kinek adni a kinőtt 50-es ruhákat :-)))








Készül a házi karácsonyi bon-bon. Nagyon koncentrál a nagyfiú :-)

Eljött hozzá a Nagyikája Tokajból, erre mit csinál a mi kisfiúnk? Alszik egész álló nap. Nagy nehezen 6 óra után kinyitotta a szemét, kb. 3 percre :-(

     Másnap persze mindenféle könyörgés nélkül kinyitotta a szemecskéjét, a kis drága (dög) :-)

Otthon, édes otthon

10 fokos, napsütéses decemberben mentünk haza a kórházból, 13-án kedden. Meseszép idő volt, bár ez Ákost nem nagyon izgatta, mert végig aludta az egészet a kocsiban. Meg akartuk lepni Áront a sulinál, de Sziszi megelőzött minket, így csak az iskolatáskáját hoztuk mi haza. Ákost nem igazán érdekelte se az ágya, se a játékok, se semmi. (Mily meglepő.) Egész délután aludt, hol az ágyában, hol a mózeskosárban, amit Áron átkeresztelt mézeskosárnak, mondván annak legalább van értelme. :-)

Volt közös vacsora, beszélgetés, leckeírás, és szépen lassan eljött a fürdetési idő, amire nem nagyon voltunk felkészülve. Így telefonos segítséget kértünk Petya papától. Szerencsére kiderült, hogy ő már úton van hazafelé. Gyorsan eltoltuk a fürdetést egy órával későbbre, és átengedtük az első fürdetés jogát neki. Tamás még sose fürdetett ekkora gyereket és nem érezte úgy, hogy mindenféle előzetes gyakorlás nélkül, így elsőre ezt ki akarja próbálni.

Az első éjszaka szinte teljes nyugalomban telt, szopi, alvás, szopi, alvás. A gond csak az volt, hogy mindez nem a saját ágyában történt, hanem a szülőiben. Az az, nem hogy egy szobában aludt velünk (pedig csodaszép külön szobája van neki), hanem a mi ágyunkban volt egész éjszaka. :-(Nem így terveztem, sőt, de így alakult.

Szerdán délelőtt minden ment simán, alvás, evés, alvás, délután pedig két szoptatás között elrohantam Áronnal a dm-be és cukrászdázni. Közben Tamás volt itthon Kandúrkával, aki békésen aludt. Mikor hazajöttünk, átjöttek Mikiké is, hogy megnézzék a babát, meg hogy a gyerekek játszanak Áronnal. Közben befutott Dinó Dédivel, így volt egy kis koccintás is a fiatalember tiszteletére. De neki persze nem adtunk, pedig volt alkoholmentes pezsgő is. Végül nem csak kedden, hanem szerdán is Petya papa fürdette meg, mert Tamás még nem érezte úgy, hogy mindent tud. 

Csütörtökön Tamás egész nap dolgozott, amitől tiszta ideg volt. A mi napunk teljes nyugalomban telt. Ákos továbbra is folyton aludt. Délután Áron élménybeszámolóját hallgattuk a vomabatról, akit az állatkertben láttak. Teljesen bele volt szeretve, de ez sem tudta feledtetni vele, hogy nem simogathatta meg a ráját az akváriumnál. (pár hónapja még ráját szeretett volna karácsonyra:-) ). Este már az apukája fürdette a legkisebb ugrifülest, ami mindenkinek nagy élmény olt. Jelentem baba és papa egyaránt túl élte :-)

Kórházi napok

Egy kis idő múlva elvitték a babát minden féle orvosi vizsgálatokra, és én leköltözhettem a gyermekágyas részre. Még mindig zavar ez a tolókocsiban közlekedés, főleg, hogy kb. 10 perccel később már a zuhany alatt álltam, majd miután mindent elrendeztem a miniatűr szekrényben, rögtön elindultam volna Tamással, hogy visszaszerezzem Kandúrkát. Ezt anno Áronnal is így kellett, mert a csecsemősök annyira el vannak foglalva, hogy nem nagyon van idejük kihozni a babákat. De közben befutottak anyuék, és a mi a legfontosabb, hogy velük volt Áron is. :-) Együtt elsétáltunk a csecsemő részre, ahol nagyon meglepődtünk, hogy Kandúrka inkubátorban van. Azt mondták, korán jött és így nem jó a hőháztartása, ezért kell a folyamatos meleg neki. :-( Szóval egyesével megnézte mindenki magának (Áron, Dédi, Dinó és Petya papa is), közben Áron boldogan szorította magához a Kandúrkától kapott vadi új plüss kutyust :-).

Anyuék elmentek nyaralni, Tamás Áronnal pedig a boltba. A nővérek megígérték, hogy este 8-ra kint lesz az inkubátorból, és akkor Áron kezébe adhatom. Így is lett.
Áron még jól megnézte magának majd szépen haza mentek.

 
A kórházi napok nyugalomban teltek második napra lecserélődtek a szobatársaim, és 3 nagyon helyes lánnyal/nővel voltam onnantól együtt. A babák is egész jól viselkedtek. Kandúrkát meglátogatta vasárnap az újdonsült unokabátyuskája (Andris) a szüleivel. Andris nagyon édes volt és nagyon megvolt szeppenve.

Délután jött Tamás Áronnal. Elmesélték mi minden történt otthon, és hogy Áron hogy aludt az elmúlt napokban. Áron nagyon édesen és magához képest részletesen számolt  be a dolgokról. Aznap volt este fürdetés is, és Áronék is bejöhettek.

Nagyon örültem, hogy ott voltak, meg hogy készült fotó is :-).

Pancsi után Áront elvitték Mikiék haza (Ákossal mi is kisétáltunk hozzájuk), és Balázs annyira, de annyira tündéri volt. Azt mondta nekem: „Bebe nagyon aranyos a kisbabád”. Hanci is nagyon mosolygott, de azt nem értettem, hogy ő mit mondott a cumija mögött. Tamás még maradt egy kicsit, hogy megnézegessék egymást Ákossal. Éjszaka üvöltött a fiatalember hajnali 1-től 4-ig (a másik 3 baba is), aztán szépen aludt. Közben voltunk reggel 5-kor vérvételen, mert a vércukra elég vacak volt, de sajnos a sok szopi ellenére se nagyon akart rendbe jönni. Persze a szép kis fehér babám, már kezdett sárga árnyalatba áthajlani.

Vércukra hétfőre se lett sokkal jobb, de a nővérek, és a doki se tudott mást mondani, minthogy szoptassam minél többet. Csak, hogy tej még nem volt. Délután bejött Zsófi Andival, megcsodálni a fiatalembert, de ezt leszámítva semmi érdemleges nem történt. Ákos aludt, aludt és aludt. Közben próbáltam győzködni, hogy egyen (nem túl nagy sikerrel), így egyre sárgába is lett. Hétfőn este már csak Tamás jött hozzám, hiszen kedden már készültünk haza.

Az utolsó kórházi éjszaka alvással és szopizással telt. A hangját se nagyon hallottam a kis hercegnek, és nagyon drukkoltam, hogy rendbe legyen a cukra. Nem volt rendben hajnali 5-kor se a cukra, viszont akkora fennforgás volt a szülészeten, hogy bíztam benne, hogy a nagyüzem miatt, azt aki nem nagyon problémás, azt simán kiteszik. Bejött. Hiába volt sárga, és nem jó a vércukra, hazaengedtek minket.  

Kandúrka születése 2. rész

Beértünk a kórházba. Az ügyeletes, kicsit morcos, szülésznő megvizsgált, közölte, hogy ez még hosszú lesz, öltözzem át, majd a vajúdóba küldött (amire én azt hittem valami várószoba a kispapáknak, mert apró fekete bőr fotelek voltak benne), szóval a pocakomra tette a ctg-t és lelépett. Közben hallgattuk, az akkor éppen kellemesnek nem tűnő folyosói zajokat. (kb. 2-3 nő szült a szülőszobákban). A gép szinte semmit nem mutatott. Kicsit neki keseredtem, mert ugyan akkor még fájásaim nem nagyon voltak, de a közérzetem valahogy nem volt a topon. Úgy egy fél óra múlva jött egy másik szülésznő, bekísért minket az alternatív szobába, és azt mondta próbáljunk pihenni, aludni, mert ez még hosszú idő lesz, és addig is igyak sokat és ehetek csokit meg szőlőcukrot. Megpróbáltunk elhelyezkedni a franciaágyon, de valahogy nem volt az igazi. A következő pár órát, térdelve, oldalt fekve, domborítva, homorítva próbáltam átvészelni. A fájások hol gyengébben, hol erősebben, de folyamatosan jöttek. Tamás szegény próbált pihenni, néha pár percre el is szenderedett, de mivel vagy a kezét szorongattam, vagy rádőltem a fájásoknál, így ő se nagyon tudott pihenni. Voltunk többször mosdóban, egyszer meg is vizsgált a "morcos" szülésznő, és feltették a ctg-t is, hogy lássák a baba jól van. Reggel 8 körül jött egy másik, nagyon kedves szülésznő és elmagyarázta, hogy antibiotikumot kell adjon, mert több mint 8 órája elment a magzatvíz, és így sajnos nagy a fertőzés veszély. Bekötött egy csövecskét a kézfejembe (Áron hívta így sok-sok éve a kórházban) és már kaptam is a gyógyszert. Elsétáltunk a vizsgálóba, ahol megállapította, hogy szinte teljesen leállt a szülés. Megbeszéltük, hogy az ügyeletes doki fogja eldönteni, hogy mi fog történni. Vagy föltesznek egy ballont, vagy kapok egy koktélt ami beindítja a dolgot. Túl fáradt voltam hozzá, hogy tiltakozzam bármi ellen, és bár a fájások soha nem haladták meg a gép szerint a 45 %-t addig, viszont már órák óta folyamatosan jöttek, így a maradék erőmet inkább arra használtam, hogy ezeket kordában tartsam. Egy nagy labdán helyezkedtem el, szemben a bordásfallal, így abba tudtam kapaszkodni mikor jött a fájás és közben a hátamat neki tudtam támasztan Tamásnak. Két fájás között meg aludni próbáltam. Valamikor 11 óra tájban befutott anyu, hozott még vizet, meg Tamásnak enni, és felhívta Gyulát (nődoki), mert úgy érezte jobb ha tudja, hogy már órák óta itt vagyunk. Gyula hozta szokásos korrekt formáját, kb. 3/4 óra múlva, délben, ott volt, megvizsgált, megállapította, hogy tényleg leállt a szülés, de ő is azt mondja, hogy pihenjek. Ő elmegy megcsinál egy műtétet Telkiben, este visszajön, és ha nem indul be addig, majd akkor megbeszéljük hogy legyen tovább. Úgy fél kettő körül éreztem, hogy szépen folyamatosan jönnek a fájások egyre erősebben, Tamás akkor már órák óta mérte, hogy milyen gyakran jönnek és meddig tartanak. Szóltunk a szülésnőnek, aki rám tette a ctg-t, és így rögtön láttuk mi is, hogy bizony most már 60-65 % ig szaladt a mutató és nem is nagyon esett 20 % alá akkor sem, amikor én nem éreztem amúgy semmit. Elsétáltam egy újabb vizsgálatra, ahol kiderült, hogy a méhszáj még mindig csak 2,5 cm-re van nyitva, de már teljesen elvékonyodott, ami azt jelenti, hogy szépen lassan, de beindult a dolog. Visszamentünk Tamáshoz, és a szülésznő megkérdezte van-e elképzelésem, hogyan akarok szülni. Mondtam, hogy nem nagyon, de ezt az ágyat tuti nem akarom. Vízbe továbbra se engedett, nehogy elmúljanak a fájások. Végül a rózsa szín szoba (volt valami neve is) mellett döntöttünk, ott elhelyezkedtünk, és 3/4 3-kor befutott Zsuzsa is. Megvizsgált, már 3 cm-re kitágultam. Azt mondta, hogy még pár óra és a kezemben lesz a baba. Fájdalom csillapítást nem javasol, de ha ragaszkodom hozzá, akkor szól majd mikor jöhet az epidurális. Ez így volt Áronnál is anno, és nekem tökéletesen megfelelt most is. Elment átöltözni, én közben visszamásztam a szülőágyra. Negyed négykor kértem Tamást, hogy szóljon neki, mert nyomnom kell. Bejött megvizsgált és azt mondta, hogy majdnem kész vagyunk, de nem nyomhatok, mert még 1 cm vissza van a méhszájból, és ha az szakad akkor nagyon fog utána fájni. És most azért fáj ennyire, mert nagyon durván beindult, és fél óra alatt tágultam 3 cm-ről majdnem a semmiig.. Arra emlékszem, hogy Gyulának azt mondta a telefonba, hogy ha nem csap a lovak közé, akkor nem ér ide csak a fürdetésre. Szóval fél négyig nem nyomhattam, hanem mély levegőt kellett venni (erre kihasználtam a remek jógás tapasztalatomat, teljes hasi légzés. Remekül ellazította a pocakomat és az agyamat is), és szépen lassan kellett kifújni. Fél négyre viszont nagyon elfáradtam. Nem aludtam már majdnem 34 órája, és éjfél óta, még ha nem is brutál fájásokkal, de azért fájdalommal vajúdtam. Szóval Zsuzsa elmondta, hogy mit fogunk csinálni. Megbeszéltük, hogy ők tartják a lábamat (Gyula és Tamás) én pedig, kiköpöm végre a számból azt a kis törülközőt, amit akkor már órák óta harapdáltam a fájások alatt, hogy tele tudjam szívni a tüdőmet levegővel. Nagyon nehéz volt nem nyomni és nem erőlködni mikor nem hagyták, de megérte. Végül is 3/4 óra alatt hoztunk össze 6 olyan nyomást, amivel meg tudott születni, mert sajnos annyira fáradt voltam, hogy volt, hogy végig aludtam egy fájást simán, úgyhogy semmit nem tettem, csak szorítottam Tamás kezét. Egyszer megakadt a buksija, és mire nyomtam volna, már elmúlt a fájás. Nagyon rossz volt, mert a csípőm majd szétfeszült annyira fájt de nem jött a fájás, nyomni nem engedtek. Közben Gyulával vitatkoztam Tamás szerint, hogy hol kell jönnie a fájásnak, mert persze tudtam helyett mondani, ahol fájt, csak az nekik nem felelt meg. És aztán megszületett. Éreztem, ahogy kibújt és hallottam, ahogy felsírt. Aztán ott nem emlékszem egy csomó mindenre. Ezeket Tamás mesélte el. Felsírt és a szülésznő két helyen „elcsípte” a köldökzsinórt, majd Tamás elvágta a zsinórt. Utána Zsuzsa elment a babával, de a kispapát magával hívta.

Először mérlegre tette,utána lemosta a magzatmáz egy részét, vissza hozta a szülőszobába, bepelenkázta, majd megkért, hogy húzzam föl a hálóingemet és a pocakomra tette a babát. Kis idő után Zsuzsa rémülten rám nézett, hogy ugye most tudjuk mi lesz a neve (Áronnál anno ott barkóbáztunk Zsuzsa meg én, hogy akkor most mi is legyen a neve). Mondtam hogy nem. És akkor kérdezte meg Tamás, hogy mit szólnék az Ákoshoz. Mondtam ok, de a Lőrinc legyen ott mögötte. Amúgy olyan hulla voltam, hogyha azt mondja Jóska Pista azt is elfogadom simán. És csak néztük a fiunkat, és nem tudtunk betelni vele. Tamás se én se. Nagyon, nagyon örülők, hogy együtt csináltuk végig, mert lehet, hogy néha nem volt kellemes látvány, de nagyon jó volt látni Tamás szemében ugyanazt a csillogást ami gondolom az enyémben is ott volt mikor megláttam a babánkat. Aztán mikor felöltöztették, megkértem, hogy mutassa meg, mert amíg a pocakomon volt, nem igazán tudtam szemügyre venni. Gyönyörű volt, már amennyire egy elhúzódó szülés után egy baba gyönyörű tud lenni. De az én, a mi fiúnk volt az apja kezében.

És ez nekem nagyon, nagyon sokat jelentet. Tamás talán nem is tudja mennyit. Után megint a pocakomra került, lekapcsolták a villanyokat, kimentek és hármasban hagytak minket. Csak Áron hiányzott egy picit.

Az elmúlt hetek...

Egyszer már próbálkoztam blog írással, de beletört a bicskám. Vagy időm, vagy kedvem nem volt hozzá. Nem tudom most, hogy lesz, de teszek egy próbát. Azért látok némi esélyt rá, mert 9 éve, mikor Áron volt pici, akkor nagyon lelkesen írtam babanaplót. Most nem fogok. Helyette gondoltam ezt a blog-t. Szóval majd kiderül.
Mivel az elejéig nem nagyon tudok vissza menni, sőt talán nem is akarok, ez e blog se ott fog kezdődni, hogy akkor meg volt a két csík a teszten. Ott kellett volna kezdeni, amúgy, de nem volt rá időm. A baba csak azért nem az irodába érkezett, mert hétvége volt. És akkor itt el is kezdhetjük:

Kandúrka születése 1 rész:

Január 1-re vártuk Kandúrkát. Ez volt a munkaneve, mert nem tudtunk dűlőre jutni, hogy Mátyás, vagy Lőrinc legyen születendő kisfiúnk neve. Ezért mindenki Kandúrkának hívta. :-)
December 6-án, voltunk az első ctg-n :-) Minden a legnagyobb rendben, semmi extrát nem mutatott a gép. Rákérdeztem a dokinál, hogy mehetünk-e haza Tamás mamájához Tokajba "előkarácsonyozni", mondta, hogy igen, de legyen nálunk kórházi cucc, bár nem gondolja, hogy erre nagy szükség lenne. :-) Pénteken (december 9-én) egy óra körül felszedtük Áront a suliban, bementünk még pár apróságágért a Corába, majd az M3-as elején Tamás rájön, hogy nincs matricánk, így ő a benzinkútra, mi a kávézóba rohantunk be Áronnal. Magunknak kávé vettem, Áron pedig forró csokit kapott. Elhelyezkedtünk az autóban, már amennyire egy 37. hetes pocakkal, és egy izgő-mozgó 9 évessel lehet, és elindultunk. Indulás, hátsó ülésen gyerek meg az összes ajándék, és persze mikor beleiszik, a forró csokiba, közli, hogy meleg (mily meglepő) majd nyújtaná felém, de kicsúszik a kezéből az egész és kiborul. 4 dl forró csoki tejszínhabostul a kabátján, a gyerekülésen, a hátsó ülésen, a plüss kutyákon és persze az ajándékokon. :-( Gyerek teljesen megszeppent, én teljesen kibuktam, kiabáltam. Leállás, ajándékok kimentése, ellenőrzés, hogy a gyerek nem égett-e meg magát. Ja és még nem voltunk a Hungaroringnél se. Tokajban majd szétszedjük, hogy kitudjuk mosni. Így is lett. Gyerekülés és a hátsó ülés is, darabjaira lett szétszedve és kimosva mikor megérkeztünk Tokajba. Rémálmaim voltak, hogy ha még is történik valami, akkor Nyíregyházáig se jutunk, nem hogy Pestre. De Tamás megnyugtatott, hogy még csak aznap töltöttem a 37. hetet, így semmi se fog történni. Tehát kimostunk, amit tudtunk, kiaggattuk a radiátorokra, majd megajándékoztuk egymást, és immár igencsak jókedvűen megvacsoráztuk anyósom isteni halászlevét. Közben Áron beleszeretett a legújabb családtagba, Hópehelybe a cicába, aki tényleg ennivalón édes egy darab. 10 órakor nagy nehezen sikerült Áront ágyba parancsolni. Mi Tamással még beszélgettünk, tévéztünk és úgy fél tizenkettő körül mi is elkezdtünk készülni a lefekvéshez. Zuhany, fogmosás stb. Mikor éjfélkor Tamás mellém bújt valami furcsát éreztem, mintha pisilni kéne, de mégse. Mikor felálltam már sejtettem, hogy ez a magzatvíz. A fürdőbe érve, már komolyabbnak tűnő mennyiség távozott. Ellenőriztük, hogy ez tényleg nem más, majd én elkezdtem a családot hívni, a kispapa pedig összeszerelni az autó hátsó ülését és a gyerekülést (lásd. feljebb). Kb. fél egyre kész voltunk, autó összerakva, befűtve. Addigra anyáékat elértem telefonon, beszéltem Zsuzsával, a szülésznőmmel, aki megnyugtatott, hogy ha nincsenek fájdalmaim nyugodtan, elindulhatunk, normál tempóban, haza Pestre. Így fél egy után nem sokkal felébresztettem Áront, felöltöztettem, Tamás szólt a mamájának és 0: 43-kor már ki is fordultunk a ház udvaráról. A kocsiút nyugalomban telt. Zenét hallgatunk, próbáltunk agyalni a neveken, közben kitaláltuk, hogy mi legyen az sms szövege, amiben tudatjuk a világgal, hogy Áron testvére megszületett. Anyuékkal fél három után randiztunk az M3 bevezetőjénél lévő kúton. :-) ők hozták a kórházi pakk másik felét, cserébe kaptak tőlünk egy nagyfiút. Hajnali 3 körül már a kórházban voltunk. Folyt köv :-)))