2015. február 20., péntek

Gyors bejelentkezés, mert már megint régen írtam



Megvagyunk :) Várjuk a tavaszt, mert az egész banda folyamatosan beteg. Ábel 4 hete masszívan taknyos, hol jobb, hol rosszabb, de inkább vacak. Ákosnak is folyton folyik az orra, ő is lelkesen köhög, de ennél komolyabb neki sem volt. Szerencsére nagyon szépen fújja az orrát, így azért könnyebb vele, mint Ábellel. Áron is folyamatosan taknyos, és sokszor köhög is, de suliból nem kellett eddig hiányoznia. Ezt leszámítva remekül vagyunk. szépen lassan beállt az ovis életünk is. Reggel Tamás visz Ákost, ha ügyesek vagyunk 8 előtt már elindulnak, a cél a fél nyolc lesz, de erre még rá kell gyúrjunk. Imádja az ovit, lelkesen megy minden nap, az óvónők szerint szófogadó, a többiekkel kedves, nyitott kis legény.


Mindenben részt vesz lelkesen, szépen eszik, és már egészen ügyesen tudja a szabályokat is. Délre megyek érte. Hét elején még nehezen indulunk haza, még minden érdekesebb az oviban, de ahogy közeledik a hétvége, úgy fárad el, és csütörtök magasságában, már azt látom, hogy vánszorog csak a kocsiig. Párszor már jöttünk haza gyalog is, de láthatóan az egész délelőtti játék után ez még elég nagy falat neki. Itt szinte mindig egy szó nélkül elmegy aludni, és 3-3,5 órát szunyál békésen.


Áron is jól van, gyönyörű lett a bizonyítványa, nagyon büszkék voltunk rá. Utána kicsit leeresztett, ennek lett két hármas eredménye, de úgy tűnik, hogy mostanra visszatalált magához.


Ábel jól van. Igazi kis gazember lett belőle, aki láthatóan nem értette az elején, hogy hova tűnik mindenki itt reggel. Ha végre vége lenne ennek a nyamvadt taknyos állapotnak, akkor lehetne menni vele is babazenére, meg táncra, de amíg mindenki beteg nem szívesen viszem más gyerekek közelébe. Volt egy bő két hetünk amíg szinte semmit nem evett banánon és kiflin kívül, ez őt láthatóan nem zavarta, engem annál inkább.


Aztán az apja rájött, hogy enne a gyerek, csak már azt szeretné ő is, amit mi. Így elérkezett, nála kicsit korábban mint a többieknél, hogy azt kapja amit mi. Persze odafigyelve, hogy amit még nem ehet (tojás, tej, tejszín) az övében ne legyen, de ma már a riszt is pépesítés nélkül kapta. Így eszik. Ez van. Végül is ő egy harmadik gyerek, csoda, hogy nem eszik még szalonnát. :)) Folyamatosan jár a szája, mindenhol pillanatok alatt ott van. Sőt felmászik dolgokra. Pl könyvespolc :(


Tegnap Áron óvó kezei és szemei mellett, felmászott a lépcsőn az emeletre. Szerencsére az alkalmazkodási képessége is megfelel egy harmadik gyereknek, így mikor pár hete, végig hurcoltuk az összes metróvonalon, és a Közlekedési Múzeumon, hol a hátamra, hol a mellkasomra kötve, álló nap, akkor se volt egyetlen hangja sem.


Reméljük vasárnap is jó idő lesz, mert akkor az állatkertet vennénk a nyakunkba ismét tömegközlekedéssel Ákos nagy örömére. Voltunk a múlt héten Tokajban is. Ábel is már nagy ülésben ült, így kilátott az ablakon, meg engem is látott, és nem is volt nyivákolás az úton se oda, se vissza. Tokajt élvezték, Ákos nagyokat játszott Andrissal,  és Ábel is egyre jobban próbált részt venni a játékban.


Összességében tehát mindhárom manócska jól van, mi is eljutottunk a múlt héten végre moziba, kettesben, a jövő hónapban pedig lesz koncert is, színház is. Nekem elkezdődött a suli, sajnos már az első vizsgák időpontja is megvan, de ez van. Egy év, azt féllábon ugrálva is kibírjuk :) Rakom a képeket, pár videót, és próbálok gyakrabban jönni :))))




2015. január 20., kedd

Zalakaros, az elveszett fog és az ovi kezdés


Megint jó sokáig nem sikerült a gép elő kerülni, de ez leginkább a rengeteg esemény miatt ami volt az elmúlt hetekben. Másodikán jöttünk haza Tokajból. A szünet vége hamar eltelt, de szerencsére, csak két napot ment Áron suliba, mert szerdán reggel lementünk anyuék után Zalakarosra. Fantasztikusan éreztük magunkat. Anyuék melletti szobában laktunk, így a manók folyamatosan mászkáltak a két szoba között.


A szálloda tök üres volt, többször volt, hogy az egész wellness részben csak mi voltunk. reggel nagy pancsolással indítottunk, után Áron tanult Dinóval, mi meg a két kicsivel a játszószobában játszottunk. Ákos csúszdázott, főzött, épített, markólózott. A vizet mindenki nagyon élvezte.


Ákos folyamatosan kereste a többi a többi gyerek társasságát, azonnal összebarátkozott mindenkivel, főleg a kislányokkal. Mindenki dicsérte, hogy ilyen nyitott, kedves, kiegyensúlyozott kis legényke. Pont mint Áron, ő se akart egész nap ki se jönni a medencéből.


Kapott egy úszógumit, és azzal a legnagyobb biztonsággal "úszkált" a nagy medencében is. Örült cuki volt. egyik délután majd másfél órát pacsált Dédivel a nagy medencében.


Áron is összebarátkozott egy kisfiúval, és nagyon ügyesen beszélgettek, játszottak, Megbeszélték ebéd után, hol és mikor találkoznak. Jó volt látni, hogy a társasérintkezés számára eddig sokszor érthetetlen szabályait, milyen pontosan tudja már betartani, alkalmazni. A legkisebb is élvezte a vizet. Pancsolt, rötyögött, kalimpált.



Persze a víz jól kiszívta, így nagyokat aludt. A bébiétel, mily meglepő, neki se volt bejövős, így gyümölcsön és kekszen élt 4 napig. Pénteken a szálloda ajtóban Ákos megakadt a kismotorral a küszöbben, elvágódott, és olyan szerencsétlenül esett, hogy kiverte a bal felső metszőfogát. Persze ömlött a vér belőle, a gyerek üvöltött, mi meg. Hát hagyjuk. Berohantunk vele Nagykanizsára a kórházba, bár tök felesleges volt, mert a sürgősségin tovább tartott a papírok kitöltése, mint maga a vizsgálat.


Befelé menet Tamás beszélt Tomival (fogorvossal), aki megnyugtatott minket, hogy a lehető legjobb ami ebben a szituációban történhetett, hogy az egész fog kiesett. Így nem kel műteni, bántani stb, és így van esély, hogy a maradandó fog se sérül. Nekem még mindig sírhatnékom van néha, hogy a gyönyörű kis gyöngysor a szájában ilyen hézagos, de ez van. Persze most, és még vagy öt évig, selypít, de talán ez lesz a legnagyobb gond vele. A baleset után 2,5 órával már vidáman pancsolt a medencében.


Őt láthatóan nem viselte meg annyira mint minket. Szombaton reggel gyorsan összepakoltunk, és még egy búcsú pancsolásra is jutott idő.


Hétfőn pedig eljött a nagy nap, és Ákos elkezdte az óvodát. Boldogan indult, integetett az apjának reggel, és egyetlen szó nélkül bement a csoportba. Kb. 5 perc után nekem mondta is az óvónéni, hogy akkor talán én is mehetek. Jöjjek vissza két óra múlva. Hannával és Pankával játszott végig, és zokogott, hogy nem akar hazajönni mikor érte mentem.


És ez egész héten így ment, péntek kivételével. Péntek reggel már nem annyira akaródzót indulni az oviba, bár nem tiltakozott, de látszott, hogy már fáradt. Ettől függetlenül szépen bement a csoportba, és mikor az udvaron mentem érte (nem ebédelt még ott a múlt héten), mosolyogva futott elém.


Szépen integetett a többieknek, és csak annyit kérdezett, hogy ugye autóval jöttem érte, mert ő nagyon fáradt. :)))) múlt héten még Tamás szabin volt, így egy csomó minden halogatott dolgot még megcsináltunk (penész lemosás, mélyhűtő leengedés).


Végre vettünk egy normális matracot az ágyunkba is, így megint jól alszunk, bár Tamásnak kellett pár nap mire megszokta. Ábel meg láthatóan nem értette az első napokban, hogy akkor itt most mi is van. Hogy hogy mindenki eltűnt? Cukin bebarangolja a lakást és keresi a többieket. Ez tegnap még jobban előjött, mert már Tamás is elkezdett dolgozni, így tényleg csak mi maradtunk. Tagnap már Tamás vitte Ákost reggel az oviba, és én mentem érte fél egyre.


 Szépen viselkedik, vidáman megy be, de látszik, hogy elfárad délre. Nagyon örült nekem tegnap, bár elsőre az apját kereste, de aztán beérte velem is, sőt örömében még a fogkrémes arcocskáját is beletörölte a kabátomba. Itthon nem akart elengedni, úgy kapaszkodott belém elalvás közben, mint csecsemő korában. Azért sok inger éri, és láthatóan a biztonságot még mindig mi jelentjük neki.


Ma is jól érezte magát az oviban, csak akkor tört el a mécses, amikor mondtam neki, hogy a szép tűzoltóautós oviszsákot nem hozzuk haza. Zokogott, hogy haza kell azt is hozni. Hárman alig tudtuk meggyőzni, hogy holnap reggel a szekrényében ott várja majd. Most már alszik, és valami csoda folytán Ábel is. Bár ő nem hiszem, hogy sokáig húzza a lóbőrt, mert délelőtt is aludt egyet.


Ezt kell majd ügyesen összehangolnom, hogy ne akkor szunyáljon Ábel amikor Ákosért kell menni, mert ha anyuék nincsenek itthon, akkor fől kell ébresszem őt ezért. Pár hét és a sétát úgy tudom alakítani, hogy hazafelé jövet begyűjtsük Ákost, de ehhez még idő kell. Annyira fáradt a rengeteg élménytől Ákos, hogy a kocsibeállótól alig tud bejönni, nem hogy az ovitól hazasétálni. Ezért meg nem vagyok hajlandó egy testvérfellépőt venni.



Azt hiszem mára ennyi. megpróbálok a héten írni a többi eseményről, és persze Áron, remélhetőleg, szép bizonyítványáról is szeretnék majd beszámolni :)))) Képek, aztán küldés :)))))