2012. április 8., vasárnap

Nyúlon innen és túl....

Jött, látott, futott... és tele tojta a kertet :))))
Pénteken nagy ügyintézésben voltunk, így Kandúrka a nap folyamán többször maradt nagyanyai felügyelet alatt. Hát nem mondhatom, hogy lelkes volt. Mert persze felébredt, és az ő gonosz nagymamája, nem vette fel. Mert a kis vacak kézben nem üvöltött, csak az ágyában. Anyu meg ebben nem partner, vagyis nem igaz, mindig elmondja neki, hogy ha nyitott szemmel üvöltene, az is hatásos lenne, és legalább közben látna valamit a világból :) Majd rá jön a kicsi is, hogy anyunak, általában igaza van :))))
Szombaton megjött a nyúl. A gyerekek reggel fél kilenckor már kint szambáztak  a kertben :-) Édesen gyűjtötték az ajándékokat. Balázs annyira cuki volt. Mikor mondtuk, hogy ott vannak zoknik is, azt is szedje össze, megvetően ránk nézett, és közölte, hogy őt csak a csoki érdekli :-))))) Áron nagyon örült a Carcassone kiegészítőnek. 



















Ákos persze ezt a reggeli programot végig aludta a saját ágyban, pedig neki is tojt a nyúl szép zoknikat, meg egy nagyon elegáns Cimbis tutyit, és egy tündéri sapkát. Tamás kemencét fűtött délelőtt, így megpróbáltam a kis herceget a kertben altatni, nem túl nagy sikerrel. Max. 20 percet aludt, után nézegetett, pedig Hanna annyira édesen vigyázott rá. 


Délután nagyot aludt, este pedig édesen tornázott az apja ölében, amíg társasjátékoztunk :)
Ma délelőtt kint voltunk a Skanzenben, a kicsi szokás szerint aludt, Áron díszített mézeskalácsot, majd csináltunk gyapjúbáránykát, de csak egy két órát voltunk kint, mert nagyon fújt a szél. Viszont kiderült, hogy Bóbita egy öleb, mert haza felé a kocsiban, beült anyu ölébe. Ja mert, hogy meg lett nyírva a kis drága. Érdekesen néz ki, és fázik, ezért óvatosan ül csak le a hideg köre :)))) 


Ákos délután nagyot hancúrozott Dédi kezében, és mikor letettük az ágyba teli szájjal magyarázott neki is és a bohócoknak is. Mikor nagyon sírt a pelenkázás alatt, Dédi elkezdte mondani neki a Török és a mehemedet...és láss csodát, a kis hisztis azonnal abbahagyta a bőgést és teli szájjal nevetett a dédnagymamájára. Este fürdés után levágtunk emlékbe, végre, egy tincset a hajából, mert már elkezdett kikopni a babahaja :) de kopasz nem hiszem, hogy lesz, mert már jön az "igazi" haja is. :))))



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése