2014. május 20., kedd

8 hét :))))))))



Az első és legfontosabb, hogy visszacsináltam a tejet. :))))) Azt kell mondjam, hogy Ábel ebben nem annyira volt a segítségemre, mint anyu, aki múlt szombaton elkergetett, hogy vegyek egy gép mellszívót. a kezeim ettől függetlenül tropára mentek a as fejéstől, még mindig fájnak, de van tej. Így a többi jelen pillanatban nem annyira érdekel. De haladjunk kronológiai sorrendben, mert ez egészen kivételesen, de fontos. Szombaton lett fejő, aznap éjjel még nem annyira volt kerek a világ, így komolyan elgondolkodtam rajta, hogy legkisebb magzatomat, tényleg ilyennek akartam. Merthogy 40 percig szopizott, majd elégedetten vigyorgott rám teli szájjal, miközben a mérleg tájékoztatott a  rideg valóságról, miszerint is összesen 20 grammot evett. Hogy szerinte ez miért volt vicces, azt nem tudom megmondani, de ő remekül szórakozott ezen. Én nem annyira, mert már véreztek a melleim. Mivel a tejhelyzet, teljesen átkódolta az agyamat, így vasárnap, és hétfőn se mentünk sehova, mert szinte mindkét nap csak fejtem, szoptattam.


Hétfőn ugyan már volt rendesen tej, de gondolom addigra beszűkült a pocakja is Ábelnek, így többször kellett megkínálni. Ákost a mellszívó nagyon izgatta, de másban azért nem annyira mutatkozott kompromisszum késznek. Kedden kint voltunk a múzeumban, apu időseivel. Én tárlatot vezettem, apu addig tologatta Ábelt. Ákos az elején még Tamásnál volt, de aztán ő is csatlakozott hozzánk, és onnantól az én kezemből figyelte a világot. Mikor már végleg elunta, akkor kikunyerálta Ábelt a babakocsiból, és befészkelődött a helyére.


Amíg Ábel ebédelt, addig Petya papával elmentek vonatozni. itthon közben elkezdték anyuék házának a tetejét lecserélni. Csakhogy délutánra megérkezett Ivett. És esett és fújt a szél nagyon. Így a munkások kicsit előbb el is mentek. Szerdán reggel hétkor Tamás és anyu azzal ébresztettek, hogy ne a akadjak ki nagyon,  de akkor holnap reggel hétkor itt kezdenének a szoba kialakításokkal, mert a tetőn ugye nem fognak tudni dolgozni. Auuuuuuuuu Ez volt az egy amit kértem. Hogy ne kelljen egyik pillanatról a másikra, 3 gyerekkel, ebből kettő picivel pakolni, rámolni stb. Hát ez nem sikerült. 


De mivel Ákossal és Ábellel kiegészülve, pakolni kb semmi esélyem nem volt, így szerdán, szépen kényelmesen elmentünk bevásárolni. Ábelke átesett a tűzkeresztségen. Evett kocsiban, és az első pelus cserén is átestünk. Tamás megjött ötkor, akkor neki álltunk és kirámoltuk a két szoba szekrényeit, bútorait. Másnap reggel elkezdtek dolgozni. Mivel ütvefúróval és egyéb nem túl csendes szerszámokkal. Eddig jutottam tegnap este. Itt szó szerint elájultam, és reggelig aludtam. Tamás esküszik, hogy ő felébresztett éjfélkor, hogy fejjek, de ez kamu szerintem, mert ő se pizsiben aludt. ez van. Majd egyszer rend lesz, és szép lesz. Mi akartuk :))))


Tehát csütörtökön átmenekültünk anyuékhoz, és ez nem volt egyszerű se nekik, se nekünk. Aznap volt itt Ivett, a tornádó/hurrikán vagy mit tudom mi volt. ebből itt annyi látszott, hogy egész nap valami örült mód esett az eső, és eléggé fújt a szél. De azért a hegy minket megvéd. Nem annyira a gyerekeket. Mindkettő tök taksonyos volt, Ábelnek kb. 25 percenként szívtuk az orrát, és a széltől még a hasa is fájt. Ákos csak simán taknyos és nyűgös volt. Nem tudtunk igazán kimenni már 4. napja és ezt nem viselte el túl jól. Másnapra az idő javult, és mivel kiderült, hogy a munkások szombaton is jönnek, így úgy döntöttünk elérkezett az idő, hogy meglátogassuk Nagyikát. Az utat lefelé mindkét manó szinte végig aludta. Ábel evett egyszer, Ákos pedig Miskolctól már fönt volt. Aludhatott volna még, de már teljes izgalomban volt, hogy mikor érünk oda Nagyikához. Mikor Tamás kanyarodott be a kertbe, rugdalta örömében az ülésemet, tapsolt és énekelt, hogy megérkeztünk Nagyikához. Repült a kezébe, de a második kérdése az volt, hogy hol van Andris. Szerencsére Andrisra nem kellett sokat várni.


Remekül elvoltak. Ugráltak Nagyika szobájában, számítógépeztek. Ákos megörökölte Andris régi ágyát, ami bekerült a kanapé mellé a nagyszobába. egyetlen hang nélkül elaludt benne este kilenckor, és reggel negyed tízig aludt :) Mi is hatalmasat aludtunk. Ábel kilenctől ötig egy nyikkanás nélkül, majd utána evett, és aludt ő is majdnem kilenc óráig. Tamás is, ami nagyon nagy dolog, mert ő sose szokott ilyen sokáig szundítani. Délelőtt sétáltunk egyet a városban, kávéztunk, Ákos motorozott, délután Tamás a borral volt elfoglalva, mi meg az eső miatt beszorultunk a a lakásba. Ákos Andrissal játszott, átment Krisztivel az új ágyat is megnézni :) 6 óra volt mire hazaindultunk. Sajnos Ábel ezt már nem annyira tűrte, így sokat sírt az autóba, az M3-on ettünk is. Ákos végig aludt, de hát ő ugrált is szinte egész nap. Azt, hogy itthon mi fogadott hagyjuk, mert majd a végeredmény a lényeg :))))) 


Vasárnap Miki szerelt, Tamás ha tudott segített neki. Én annyira elaltattam Ákost, hogy a gyerekágyban, aludtam vele én is egy jó másfél órát. Tegnap Áront vittem a Bókayba felülvizsgálatra. Ábel jött velünk, Muki pedig elment Tamással dolgozni. Ebéd volt mire érte mentem. Nagyon édesen várt. Szóval tartottuk míg hazaértünk a múzeumból, így itthon egyetlen szó nélkül elment aludni. Alvás után Ábelt vittük ultrahangra, és mivel az Akácfa utcába mentünk délután 5-re, így úgy döntöttünk tömeg-közlekedünk. Ákos teljesen be volt zsongva a HÉV-től. Apu jött velem segítségnek (Tamás szülőire ment a Kalász suliba). Begurultunk Békásra, ott átszálltunk a HÉV-re, majd a Margit-hídnál át a villamosra.  Ákos nagyon élvezte, de egy lustaság, mert összesen nem jött a saját lábán 5 lépést.


Pedig ha menne rendesen, apu elvinné őt és a Hannát hajókázni. Remélem összekapja magát és akkor ellehet menni velük. Ábel műszakilag át lett véve. Minden rendben van vele. Gyuri alaposan megvizsgálta, ő meg örült cukin viselkedett. Szabályosan belesimult Gyuri kezébe, gagyogott neki, nevetett rá teli szájjal. Nagyon édes volt. De Gyuri kezében van valami varázs erő, mert az összes gyerek rögtön megnyugszik benne. A mai napot inkább nem részletezem, mert ez nem a fő sikerünk :) De majd holnap, és leginkább majd ha készen leszünk, és rend lesz :)))) inkább rakom a képeket a gyönyörű gyerekekről :)



Közben csak a lényeget felejtettem el leírni. :)

Ábel tegnap 8 hetes lett. :))))))) Az éjszakákat szinte mindig, már három hete végig alussza :) Úgy 8 és 9 között eszik este, és reggel 4:30 és 5:30 között ébred újra. Én éjfélkor kelek fejni, de ő már olyankor nem igényel engem. Amúgy örült anyás. Sokszor csak azért kéredzkedik föl a kezembe, hogy hozzám simuljon, rajtam legyen, és ha ügyes akkor még egy kis komfort szopizást is elér. Sokat mosolyog már, kezd gagyogni és nagyon figyel mindenre :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése