2014. december 31., szerda

2015

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!!!!!


És még pár családi fotó :)))))

































Ami kimaradt


Így jár az akinek 3 gyereke van :)))))) hogy semmire, de semmire nincsen ideje :) Úgy repült el a december, advent, hogy észre sem vettem. Egyik programból a másikba estünk, egyik születésnapból a másikba mentünk, és közben persze rengeteg minden történt is :) Megpróbálok a teljesség igénye nélkül párat felsorolni, esetleg részletezni :)


December 3.-án voltunk státuszvizsgálaton Ákossal és Ábellel. Ákos nagyon ügyes volt, és főleg nagyon konstruktív. Szépen részt vett a hallásvizsgálatban és a látásvizsgálatban is :) Ha jól emlékszem akkor 90-91 centi magas, és 12,8 kilogramm. Mindent tud és csinál amit egy ekkora gyermeknek tudni, illetve csinálni kell. Ábel kapott szúrit, persze zokon vette, de ő is rendben van. Majd 8 kiló volt akkor, azóta már túl is van rajta, és talán 71 centi, de ebben persze nem vagyok biztos. 


Pénteken voltunk a Skanzenben Mikulás ünnepségen. Ákost majd megette mindenki annyira, nagyon aranyos és kedves volt. Mindenkinek örült, mindenkihez volt egy kedves szava. A Mikulást hatalmas szemekkel nézte, bátran odament hozzá, megköszönte az ajándékot.


Ábelnek is tetszett szerintünk, mert ő is hatalmas szemekkel figyelte. Másnap reggel jött otthonra is a Mikulás, de Ákost már nem érdekelte. Éjszaka rosszul lett, hányt háromszor, és reggel bizony még nagyon nem volt jól. Folyamatosan csak azt mondogatta, hogy ő bizony már soha-soha többet nem fog csokoládét enni. 


Péntek este csoki kakaós csigát evett, egy felet, és éjszaka ugye hányt, és ezt a kettőt összekapcsolta. Pedig ez egy vírus volt ami végig ment rajta, mert szombat délutánra én is kidőltem, hasonló tünetekkel mint Ákos. Így a vasárnapra tervezett Ákos köszöntést érdeklődés hiányában elhalasztottuk következő hétvégére. Hétfőn még lábadoztunk Ákossal, kedden pedig lejöttünk Tokajba (most is itt vagyunk). 


Áron nem tudott a suli miatt velünk jönni sajnos. Ákos tündér volt, nagyon örült az ajándékoknak, a tűzoltóautó tortának, és persze Nagyikának, Andrisnak, Tittinek és persze Marcinak is. Ment a nagy hancúrozás folyamatosan, és nagyon büszke volt rá, hogy Titti magával vitte mikor ment Andrisért az iskolába :)



Következő hétvégén szombaton őt ünnepeltük, szintén tűzoltóautó tortával persze :). De ezt én készítettem :) 


Az utolsó hét szinte már röpült a suliból. Áron örült fáradt volt már, arra is volt példa, hogy leckeírás alatt, két feladat között elszunyókált. Csütörtökön a Mikulásgyárba vittünk ajándékokat, a fiúk ügyesen válogattak a játékaik közül, hogy mit adnak oda más, nehezebb sorsú gyerekeknek. Utána elmentünk az Oktogonig busszal, hogy megcsodáljuk a kivilágított Budapestet. Lesétáltunk még egy darabon az Andrássy úton, csodáltuk a fényeket. Földalattival mentünk vissza az autóhoz, és persze Ákos rendkívül élvezte :) 


Az utolsó napok készülődéssel teltek. Mézeskalácsot sütöttünk, ebben segített Csabi barátunk a kislányával Esztivel is. Készült persze szaloncukor is, idén kipróbáltuk a zserbósat is, ami bejött, és próbálkoztunk a zseléssel is, ami nem jött be, így ezt fedje a felejtés homálya :) A karácsony remekül sikerült. 


Mindenki örült az ajándékoknak, a gyerekek órákig ellettek volna a legóikkal, kávéfőzőikkel, csak volt a csapatban egy izgő-mozgó 9 hónapos, akinek csak a nagyok dolgai kellettek. Hiába kapta meg az ajándékait, hogy téphesse a csomagolást, szedje szét a dobozt, ő feszt Balázs Hero Factory-át szerette volna megkaparintani. Végül Miki mint egy védőpajzs beült Balázs és Ábel közé :))))) 


Áron azt hittük az izgalom miatt nem akar vacsorázni csak egy kis sörkiflit, de sajnos éjfél körül már fájlalta a fejét és a torkát is. És ahogy az nála általában lenni szokott, nem sokkal később, úgy fél egy körül, már lázas is volt. Reggeltől folyamatosan vonalban voltam a pomázi ügyelettel, hogy mikor van bent a doktor úr, hogy mégse üljek ott egy tiszta lázas gyerekkel órákig. Mert persze hiába kapott lázcsillapítót, 2-3 órával később már kúszott vissza neki :( 


Nagyon rendesek voltak, segítettek, de az orvost elcsípni csak nem sikerült, így végül 3kor kértem, hogy ha úgy is egész álló nap kint van, akkor kanyarodjon már erre, és nézze meg a gyereket. 25 perc múlva kint volt az orvos. Mandulagyulladás. Antibiotikum, fekvés :( Még 3 napig feküdt szegénykém, így persze nem tudott az apjáékhoz se menni. Végül 29-én kelhetett föl először. Pedig 25.-én Nagyika és Marci jöttek hozzánk. Ákos annyira nagyon boldog volt :))))) Nagyon várta őket, és természetesen nem nagyon szerette volna ha elmennek. Hiába mondtuk neki, hogy mindjárt jövünk Tokajba, és sokat itt leszünk :) Fájt a szívünk érte, de közben nagyon jó volt látni a ragaszkodását. Mert azt nagyon tud. 


Dédinek is úgy örül mindig :)))) Őt se szereti hazaengedni. Neki feszíti a hátát az ajtónak, és úgy magyarázz, hogy Dédi te itt maradsz, aludhatsz az én ágyamban :) Persze Áronéban is aludhatna, mert amikor Áron jól van akkor persze neki is Dédi a főszövetséges :))))) Ezt most majd 7.-től jól ki is használhatják, mert megyünk le Zalakarosra. Anyuék Dédivel egy hétre, mi csak 4 napra, de a gyerekekkel annyi nekünk éppen elég lesz. Áron és Ákos nagyon várja. 


Na még pár gondolat a legkisebbről, mert közben 9 hónapos lett, aztán pakolom a képeket, mert mindjárt jövőre van :)
Ábel számokban a múlt héten: 8240 gramm és 72,5 centi :) Tud: állni, ülni, sőt állásból leülni .Az ikea-s fellépőt járássegítőként használja és maga előtt tolva simán bebarangolja az egész házat. Nagyon ügyesen tudja a babaőrt és a légzésfigyelő vezérlőjét berámolni az ágyába :) Alvás terén már 1,5 hete visszaállt a rend, és van, hogy megébred, de inkább nem. Este fél 9-9-től alszik reggel fél8-ig általában. Napközben is szépen alszik, már csak kettőt. Ha fáradt akkor egyetlen szó nélkül letudom tenni. 


Lehúzom a redőnyt, kap egy puszit, leteszem az ágyába és már megyek is. Ezt próbáljuk most már este is. Enni továbbra is engem szeret leginkább, csak az már nem elég tápláló szerintem, így próbálom erőltetni a kanalazást. Délben nincs is ezzel semmi gond, de a délutáni nehézkes sokszor.  A délelőtti az csak simán horror. Én még ilyen manócskát nem láttam, pedig kettőnek a hozzátáplálását már végig asszisztáltam. Nem szereti a banánt, joghurtot, sütőtököt, túrót :( Viszont habzsolja a főzelékeket. Főleg ha édesburgonya van benne. De nagyon bejön neki a csicsóka, édeskömény, fehér hagyma, vöröshagyma, karalábé. Így pláne nem értem mi a baj pl. a banánnal. Na mindegy is, majd megnő, megtanul beszélni, és ha még emlékszik rá elmondja mi volt a baj :) Amúgy folyton folyik a nyála aminek az eredménye 5 fogacska. Azt hiszem ennyi.


A jövő év sok változást fog hozni az életünkbe. Ákos kezdi az óvodát, én februárban, ha minden igaz az iskolát, Áronnak kerítenem kell valami sportot. Ez az előre magyarázkodás, hogy miért fogok még ritkábban írni. ÁÁÁÁÁÁ nem. Új évi fogadalom, hogy gyakrabban jelentkezem. Legalább képekkel :)))))

2014. november 13., csütörtök

És még pár extra videó :)))))


Csak mert annyira édesek :)





Áll a baba, áll :)))))))


Mivel a múltkor már nagyon bejött, hogy este álltam neki blogot írni, így megpróbálom most is. Főleg, hogy a kér mini igazán rendesen viselkedett a héten már másodszor. Azaz ma egyszerre aludtak majdnem 2 órát, így kitudtam vasalni mindent. Kedden is ilyen cukik voltak, akkor a földszintet sikerült kitakarítanom. Holnap az emeletet együtt fogjuk megcsinálni :))

Amúgy jól vagyunk a legminibb újra eszik, merthogy sztrájkolt egy jó másfél hetet a kis drága. Azaz köszönte, de részéről a hozzátáplálás mint olyan, egy anya által kitalált hülyeség, aminek kb. annyi értelme van, hogy szétlehet kenni mindenhol a kaját, miközben vigyorogva köpköd vele.


Lassan újra próbálom a céklát neki, mert a nem evés azzal kezdődött, és akkor azt betudtam annak, hogy apja fia, és köszöni nem kéri. De aztán a következő napokban azokat sem kérte, amiket előtt vidáman evett. Most már 3. napja, megint szépen eszik, kap már hetente 2 alakalommal húst is, és ha nem alszik be este, amikor mi vacsorázunk, akkor ő is oda ül az asztalhoz és kap gabonapehellyel elkevert reszelt almát. Később majd joghurtot is kaphat, és ha áttörik a fölső foga is (már szépen látszik), akkor jöhetnek a kézbe vevős dolgok is mint párolt répa, kifli, babakeksz. Amúgy cuki. Pár napja próbál már, ha mellette vagyunk belénk kapaszkodva felállni, de igazi kanapénál felállás tegnap volt. És ennek örömére, ma a délelőtti alvásból ébredve is állva várt a szobájában. Így Tamás első dolga ma munka után az volt, hogy az ágyat leeressze. Így már olyan nagyfiús. Amúgy szél sebes a kispasi.


Pillanatok alatt ott van mindenhol. Leginkább a fürdőben. Az emeleten is folyton oda próbál bejutni, és a földszinten is. Utóbbiba sírni jár. Elkezd zokogni, és utána rögtön startol a fürdő felé. Bemegy, sír ott is egy kicsit  majd jön ki. Sírva. Nem értjük ezt mért csinálja, de félek, hogy ez nem is fog kiderülni. Apu szerint magányra vágyik, és ott megtalálja. Hát...Lehet. Elkezdett gagyogni is.


Cukin mondja a magáét, és néha remekül elbeszélget Ákossal. Vele továbbra is remek a viszony, de ez csak addig lesz így amíg Ákos az erősebb. Merthogy imádja Ábelt. Kifejezetten dúl a szerelem közöttük. Ákos keresi őt, ha ébred akkor ő akar ott lenni elsőnek, reggel jól megpuszilgatja, és napközben is sokszor öleli, simogatja. Van azonban némi bibi is a rendszerben. Ugyanis Ábel már mozog. És ezt leginkább azon a szinten teszi, ahol Ákos is előfordul. És azon túl, hogy már mindenhova elér, persze a játékait se olyan könnyű elkülöníteni Ákosétól. Főleg, hogy a játékok jelentős része pár hónapja még Ákos tulajdonát képezte. És hiába nagy fiú már, ilyenkor mindig az kell ami Ábelnél van.


És ami nála van, azt ellehet venni. Max sír egy kicsit, de az meg kit érdekel :( Így Ákos elvesz, Ábel pedig sír. Én meg próbálom a döntőbíró szerepét betölteni, hogy néha Ábel is had játsszon vele, de már látom, hogy itt bizony lesznek még csaták. A napjainkat próbálom megtölteni sok-sok élménnyel, hogy Ákos is élvezze, meg legyen levegőn is, és mozogjon jó sokat. Kedden nagyot játszótereztünk, közben gyűjtöttünk leveleket, délután képeket készítettünk belőle. Tegnap kimentünk Tamással a múzeumba délelőtt ügyintézni, majd HÉV-vel jöttünk haza. Imádtam közben Mukit. Az a végtelen kérdésáradat. :)))))) Cuki. Be nem áll a szája, folyamatosan dumál, kérdez, kíváncsiskodik.


Nagyon várja az ovit. Hétfőn bent voltunk. Pillanatok alatt beállt fogócskázni Hannához, olyan volt mintha már hetek óta odajárna :) És ahogy futott ott :))) jaj. Nagyon hamar ideértünk. Egyrészt jó lesz neki ott a többi sok-sok gyerekkel, másrészt meg ő még az én kicsikém és igazából még nagyon is mellettem lenne a helye. Még mondjuk úgy 2 évig. :( Ez persze nem kivitelezhető sajnos. Így marad az ovi. És a kettesben tölthető idő Ábellel.



Áronnal is jól lenne kettesben lenni, de ő már nem annyira igényli úgy látom. Pedig még ő is akkora gyerek. Jól megy a suli. Második hete szedi az új, hosszú felszívódású gyógyszert. Ennek az a lényege, hogy nem kell csak reggel bevennie egy gyógyszert, és az kitart egész napra neki. Az étvágya nem lett rosszabb, sőt a másik gyógyszerrel ellentétben, van, hogy mikor megjön kifejezetten éhes. Ilyen a másiknál nem volt.


A visszacsapás úgy 4 és 6 között van, ami majd egy órával később van, mint eddig, és addigra biztosan kész van minden lecke. Ez sokat segít mindenkinek és jó, hogy nem kell gyógyszer nélkül szenvedni a tanulással. A tanulással, ami jól megy. Szépen kezd beérni a sok-sok közös tanulás, és a számítógépet is egyre ügyesebben használja. Jól megy a gépelés is, és a házi feladatok jelentős része is azon készül.A tesóit még mindig imádja, bár Ákossal néha úgy veszekednek, hogy jaj.

Na keresem a képeket videókat, és küldöm a bejegyzést.




2014. október 26., vasárnap

7 hónap :)



Próba szerencse, hátha este fél tizenegykor sikerül egy blog bejegyzést elejétől a végéig, írással fotókkal rögzíteni :)


Őszi szünet van, és elég vacak hetünk volt, mert a rossz idő miatt, nem sikerült kimenni. Ez leginkább Ákost viselte, meg, aki emiatt nem tudott eleget mozogni. Így a benti tevékenységekre koncentráltunk :) Ennek eredménye ként ügyesen megy már pár szín, megmondja hány éves lesz, és ha nem túl lelkes, akkor azt is megmutatja, az ujján, hogy az mennyi.


Ha elfárad eléggé délelőtt, akkor még mindig simán alszik 3-4 órákat, de ha nincs elég mozgás délelőtt, akkor bizony nem akar aludni, amitől estére elviselhetetlen. Ma délelőtt anyuval, Bóbitával és a két kicsivel körbe sétáltunk a tavat, Ákos futóbicóval jött, így persze nem kellett neki könyörögni, hogy menjen aludni. Sőt, ő mondta, hazafelé, hogy ő éhes és álmos. Aludt is 4,5 órát.


Imád a konyhában segíteni nekem. Így sok olyan dolog készül mostanában, amiben ki tudja venni a részét. Megkapta az első társasjátékát is. Még nem annyira a szabályok szerint játszik vele, de majd belejövünk ebbe is. Sam a tűzoltó továbbra se tért vissza az életünkbe, annyira nem, hogy ezen a héten egyetlen részt sem láttunk belőle. Ez van. Persze a tűzoltás még mindig a legjobb játéknak számít, de már csak szerepjátékból. Annál nagyobb kedvenc Bogyó és Babóca. Imádja. Mi meg nagyon szeretjük az estéinket. Így az új felállásban.


A nagy is jól van. Most persze még az átlagosnál is jobban. Egyrészt mert szünet van másfél hétig, másrészt mert 2 hónap után végre volt az apjánál, és megkapta a születésnapi ajándékait is. Az iskolában is szépen teljesít. Javított matekból (ötösre), és a természetismeret dolgozata is ötös lett, és még a kislexikonra is kapott egy ötöst.


Remélem a rajz tanárral is lassan zöld ágra vergődünk, mert egy röhej lenne, ha rajzból bukna meg :( A szünetben is kell majd gyakoroljon gépelést és mást is, de nem tiltakozik ellene. Ügyes kis manó lett. Voltunk a klinikán is hétfőn. Kapott új gyógyszert, így most már csak reggel kell majd bevenni egyet, és ez kitart egész nap neki. Remélem bejön, mert a másik fajtából sokszor elfelejtett bevenni a második adagot, ami az iskolában volt esedékes. Pár hét múlva kiderül.


Ábel jól van. Édes, és nagyon cuki. Szépen mászik. Szépen, és gyorsan.


Ugyan ilyen szépen ül is, és már cukin tologatja a játékokat. Nincs már olyan távolság amit ne tudna, szinte pillanatok alatt leküzdeni. Próbál már a dolgokba belekapaszkodva felhúzódzkodni, de azért ez még nem általános. Szerencsére. Mert akkor aztán végérvényesen elmúlik a nyugalom. Az éjszakáink sajnos még mindig nem az igaziak. Volt két éjszaka a héten, amikor 4ig, illetve 5ig aludt, de ma éjjel megint keltünk 2kor enni. Most mondjuk csak evett, és ment is vissza aludni, így ez nem annyira gáz, de visszasírjuk azt az időt amikor átaludta az éjszakákat.


És közben persze, mint mindenre, erre is kreáltunk magyarázatot, mert, hogy ennek a sok evésnek ellenére (tényleg sok, mert párszor mértük, és 160-180 grammokat eszik alkalmanként), nem hízik. Ebben a hónapban talán ha 5 dkg-t sikerült összehozni. De a védőnéni szerint ez belefér, mert, hogy most a mozgása fejlődik nagyot, és arra koncentrál a szervezete. Meg ugye egész nap mocorog. Kóstolgat tovább.


Lassan kerül húsi is majd az ételek be. Most még csak zöldség, és pár gyümölcs van. Eddig minden bejött, csak az a fura, hogy nem hajlandó szoptatás előtt enni. Így most az a rendszerünk, hogy a déli vagy a délelőtti szopi után úgy fél órával kap zöldségpürét, vagy gyümölcsöt. Ma kapott a kezébe első alkalommal kekszet. Vicces volt. De nem ette. Nézzétek:


2014. október 14., kedd

Ősz :)



Megint eltelt jó pár nap, sőt inkább hét, és persze velünk szinte semmi nem történt. Na ez az ami nem igaz. :)

Egy jó csomó dolog történt. Ákos teljesen szobatiszta :) Volt 1-2 éjszakai baleset, de ez se túl jellemző. Általában 11 óra körül felébred, hogy pisilni kell, de amúgy szépen nyugodtan átalussza az éjszakákat. 


Nem úgy a legkisebb. Illetve ma éjjel megint szépen aludt, hajnali ötkor kelt csak enni, de ez az elmúlt 2,5 hétben sajnos nem így volt. Lehet, hogy a foga, de az se segített, hogy két hétig masszívan taknyos volt. De annyira, hogy volt, hogy éjjel is kellett az orrát szívni :( 


Volt, hogy csak egyszer keltünk, de olyan is volt, hogy 4-5 alkalommal. Hát nem volt egyszerű. Remélem a mai nappal visszakaptam a jól alvó legkisebbet, és az ágyunkban meseolvasás után nincs több gyerek. Igen meseolvasás. Úgy döntöttem Sam a tűzoltó távozik az estéinkből. Elegem lett belőle. Szépen óvatosan, de felváltotta az esti mese. Először azt csináltuk, hogy a rajzfilm után meséltem, aztán már csak 1 rajzfilm volt és úgy mese, de most már nincs rajzfilm csak mese. 


Vackorral a pisze kölyökmackóval kezdtük, most már Bogyó és Babóca a soros. Ennek azért is örülők, mert így lehet majd venni mesekönyvet neki karácsonyra :) A legkisebb ha bírja, szintén hallgatja, de inkább az szokott lenni, hogy amíg én olvasok a nagyoknak, addig Tamás elaltatja Ábelt :) 


Ábelt, akit megfürdetni egy külön élmény újabban. :) Annyira rúgkapált már a kis kádban, hogy nem csak a fürdő előtt úszott minden, hanem a hálónk is, így vettünk neki egy kádba való beülőt. Hát nem mondanám, hogy tökéletesen boldog vele, de majd kialakul. Mert, hogy már felül, bár sokáig még nem bírja magát tartani. Van két fogacskája is, amik most már egészen szépen látszanak.



 Kóstolgat is már, de olyan mint Áron volt. Úgy módjával. Nem túl lelkes tőle, de nem is nagyon tiltakozik ellene. Ma kapott répát első alkalommal, na ez tetszett neki láthatóan. De még egy szopit se váltottunk ki evéssel. Majd idővel, nem rohanunk sehova. Kapott cumisüvegből tejecskét, mert voltam színházban. 


Nem volt elsőre ettől se oda, de aztán végül megbékélt vele. Már második alkalommal voltunk Tipegő foglalkozáson a kicsikkel. Csillaghegyre megyünk át, Hévvel, így Ákos nagyon élvezi. 



Ma nem akart annyira részt venni a dologban, de azért énekelt kicsit, és a foglalkozás után nagyon édesen játszott a régi villamoson. Tamás nem dolgozott az elmúlt két hétvégén, így végre egy kicsit együtt tudtunk lenni. Nagyon jó volt. Voltunk Tokajban Nagyikánál.Ákos minden pillanatát úgy élvezte. Nagyokat játszott Andrissal, motorozott, voltunk koncerten, ült tűzoltóautóban. Próbálta elkapni a kiscicákat, de azoknak több eszük volt. Nem úgy a nagyegyházai macskáknak. 


Múlt hétvégén Zsófinál és az anyukájánál voltunk, és ott is voltak cicák. Azokat viszont megtudta fogni. Résen kellett legyünk, hogy a pici, pár hetes macskák, túl éljék Ákost. Szombaton délután mentünk, előtte még elmentünk a Tatai tóhoz sétálni. A várba végül nem mentünk be, mert a kicsik már fáradtak voltak, de a tó parton sétáltunk, etettünk kacsákat, és cukrászdáztunk. 


Nagyon élvezték a fiúk, és mese szép idő is volt. Zsófiéknál is édesek voltak, bár Áron nem nagyon vett részt semmiben, csak édesen olvasott. Kicsit kitudtam a kertbe zavarni, de oda se akart, mert, hogy olvas. :) Amúgy jól van, cuki és örült szemtelen :)



Na keresem a képeket és küldöm a lelkes olvasóknak :)


2014. szeptember 24., szerda

Fél év :)




El se hiszem, de már itt tartunk. Ábel a mai nappal betöltötte a 6 hónapot. :)))))) Tündéri életvidám, sokat mosolygó kis legényke lett belőle. Mindenre rettenetesen figyel, ügyes nyúl a játékokért, forog mindkét irányba, és nagyon szeretne kúszni - mászni.



Az elmúlt napokban keltünk hajnalban, valószínűleg egy növekedési ugrásban van, és megéhezik éjszaka is. 


De megeszi ami kell neki, aztán szépen visszaalszik. Az esti elalvások körül van most egy kis macera. Talán a fürdéstől nagyon felébred, vagy nem tudom mi okozza, de nehezen nyugszik meg, és alszik el. De remélem ez is csak átmeneti probléma lesz. Megkapta ma az agyhártyagyulladás elleni oltását, ami most is jól viselt, egyenlőre nem úgy tűnik, hogy belázasodik, és nyűgösebb se lett tőle. Két hete volt egy kis betegség felénk ugye, de annak már nyoma sincs. 


Holnap elkezdjük a hozzátáplálást, először egy kis almával, aztán jöhet a barack és valami gabonapép. Ma fog első alkalommal cumisüveggel találkozni, ha nem lesz nagyon nyűgös persze, mert szombaton este színházba megyek Sziszivel, és így az esti szopit Tamás kell rendezze. Voltunk múlt héten három napot a Mátrában hármasban. Fantasztikus volt. 


Kicsit töltődtünk, egymással foglalkoztunk, és persze Ábellel is. Látszott rajta, hogy nem érti hol vannak a többiek, de azért nem nagyon tiltakozott, hogy minden figyelem rá irányul. A szálloda szuper volt, egyáltalán nem működött a mobiltelefon, így Tamást se tudta senki zargatni. Hétfőn délután érkeztünk, a szoba elfoglalás után azonnal bevetettük magunkat a wellness részbe. Ábel elsőre elsírta magát a medencében, de aztán szépen lassan megbarátkozott vele. 


Harmadik nap már szabályosan pancsolt, nagyokat kacagott. Sok gondot  nem okozott, a vízben elvolt, utána a nyugágyon játszott, aludt, nézegetett. Én nagyokat szaunáztam, Tamás olvasott. Kedden délelőtt kirándultunk egy kicsit. Sajnos elkötöttünk egy túra babakocsit a recepciónál, és azzal mentünk az erdőbe, így nagyot nem tudtunk kirándulni, mert sár volt, és csúszott, de azért sikerült egy jó 3-3,5 órát sétálni. 


Valószínűleg, ha felkötöm, se tudunk nagyobbat, mert én még így is majdnem elestem egyszer. Szerdán hazafelé még sétáltunk egy hatalmasat Gyöngyösön, addigra meseszép őszi idő lett, és 5 óra körül már haza is értünk.


 A nagyok nagyon örültek nekünk, és anyuék elmondásai alapján, igazán jól viselték magukat ők is amíg nem voltunk. Ákosról most már elmondhatjuk, hogy stabilan szobatiszta éjjel is, és nappal is. Két napja már éjjelre se kap pelust, és ha pisilni kell, akkor ébreszt minket. Viszont jönne közénk aludni. 


Tegnap éjfélkor jött zokogva, ma a hajnali pisilés után hallottuk, ahogy a meztelen talpacskái csapódnak a parkettához. Reggel megbeszéltük vele, hogy az lesz a szabály, hogy ha már világos van, akkor lehet jönni a  mi ágyunkba. Remélem ez beválik majd, mert nem szeretném, ha köztünk aludna. Áron jól van. Nagyon boldog a számítógépével. Eddig betartja a szabályokat, amiket a géppel kapcsolatban bevezettünk. Ügyesen gyakorolja is az írást rajta, mert, hogy az nagyon kell. 


Múlt héten voltam bent az iskolában, abban maradtunk a szaktanáraival, hogy ami itthoni, hosszabb hangvételű feladat (fogalmazás, olvasónapló) az mind képen készül, a suliban viszont a magyar irodalom dolgozatok neki máshogy lesznek. Vagy bemegy a dolgozatra a gyógypedagógiai asszisztens és neki lediktálja, vagy átmegy az informatika terembe, és ott gépen írja meg a válaszokat. Így neki is egyszerűbb, és a tanárnak se kell az ő macskakaparását kibogozni. 


Történelemből az esszé kérdéseket szóban fogja elmondani Bálint bácsinak, és a természetismeretet még nem tudom, hogy lesz, mert a tanár úr nem tudott jelen lenni a megbeszélésen. Elindítják a felmentési kérelmét az írás alól, hogy mire a nyolcadikos felvételihez érünk, ezzel már ne legyen különösebb gondunk. Múlt héttől napi két gyógyszert szed (iskolai napokon), és úgy látszik ez most jó neki. Így nincs gond a délutáni tanulással, és a gyakorlással sem. Sport terén még nem létünk, de remélem, hogy hamarosan ezt is bepótoljuk. 


Összességében ennyi van velünk, keresem a képeket, és aztán küldöm az olvasóknak :))))
Ja lemaradtak Ábel méretei. Súly: ma evés után 7420 gramm (tegnap evés előtt 7320), 68 centi.