3 fiúgyerek és egy férj. Ezen nem nagyon van mit részletezni :))))))))))))))
2014. november 13., csütörtök
Áll a baba, áll :)))))))
Mivel a múltkor már nagyon bejött, hogy este álltam neki blogot írni, így megpróbálom most is. Főleg, hogy a kér mini igazán rendesen viselkedett a héten már másodszor. Azaz ma egyszerre aludtak majdnem 2 órát, így kitudtam vasalni mindent. Kedden is ilyen cukik voltak, akkor a földszintet sikerült kitakarítanom. Holnap az emeletet együtt fogjuk megcsinálni :))
Amúgy jól vagyunk a legminibb újra eszik, merthogy sztrájkolt egy jó másfél hetet a kis drága. Azaz köszönte, de részéről a hozzátáplálás mint olyan, egy anya által kitalált hülyeség, aminek kb. annyi értelme van, hogy szétlehet kenni mindenhol a kaját, miközben vigyorogva köpköd vele.
Amúgy jól vagyunk a legminibb újra eszik, merthogy sztrájkolt egy jó másfél hetet a kis drága. Azaz köszönte, de részéről a hozzátáplálás mint olyan, egy anya által kitalált hülyeség, aminek kb. annyi értelme van, hogy szétlehet kenni mindenhol a kaját, miközben vigyorogva köpköd vele.
Lassan újra próbálom a céklát neki, mert a nem evés azzal kezdődött, és akkor azt betudtam annak, hogy apja fia, és köszöni nem kéri. De aztán a következő napokban azokat sem kérte, amiket előtt vidáman evett. Most már 3. napja, megint szépen eszik, kap már hetente 2 alakalommal húst is, és ha nem alszik be este, amikor mi vacsorázunk, akkor ő is oda ül az asztalhoz és kap gabonapehellyel elkevert reszelt almát. Később majd joghurtot is kaphat, és ha áttörik a fölső foga is (már szépen látszik), akkor jöhetnek a kézbe vevős dolgok is mint párolt répa, kifli, babakeksz. Amúgy cuki. Pár napja próbál már, ha mellette vagyunk belénk kapaszkodva felállni, de igazi kanapénál felállás tegnap volt. És ennek örömére, ma a délelőtti alvásból ébredve is állva várt a szobájában. Így Tamás első dolga ma munka után az volt, hogy az ágyat leeressze. Így már olyan nagyfiús. Amúgy szél sebes a kispasi.
Pillanatok alatt ott van mindenhol. Leginkább a fürdőben. Az emeleten is folyton oda próbál bejutni, és a földszinten is. Utóbbiba sírni jár. Elkezd zokogni, és utána rögtön startol a fürdő felé. Bemegy, sír ott is egy kicsit majd jön ki. Sírva. Nem értjük ezt mért csinálja, de félek, hogy ez nem is fog kiderülni. Apu szerint magányra vágyik, és ott megtalálja. Hát...Lehet. Elkezdett gagyogni is.
Cukin mondja a magáét, és néha remekül elbeszélget Ákossal. Vele továbbra is remek a viszony, de ez csak addig lesz így amíg Ákos az erősebb. Merthogy imádja Ábelt. Kifejezetten dúl a szerelem közöttük. Ákos keresi őt, ha ébred akkor ő akar ott lenni elsőnek, reggel jól megpuszilgatja, és napközben is sokszor öleli, simogatja. Van azonban némi bibi is a rendszerben. Ugyanis Ábel már mozog. És ezt leginkább azon a szinten teszi, ahol Ákos is előfordul. És azon túl, hogy már mindenhova elér, persze a játékait se olyan könnyű elkülöníteni Ákosétól. Főleg, hogy a játékok jelentős része pár hónapja még Ákos tulajdonát képezte. És hiába nagy fiú már, ilyenkor mindig az kell ami Ábelnél van.
És ami nála van, azt ellehet venni. Max sír egy kicsit, de az meg kit érdekel :( Így Ákos elvesz, Ábel pedig sír. Én meg próbálom a döntőbíró szerepét betölteni, hogy néha Ábel is had játsszon vele, de már látom, hogy itt bizony lesznek még csaták. A napjainkat próbálom megtölteni sok-sok élménnyel, hogy Ákos is élvezze, meg legyen levegőn is, és mozogjon jó sokat. Kedden nagyot játszótereztünk, közben gyűjtöttünk leveleket, délután képeket készítettünk belőle. Tegnap kimentünk Tamással a múzeumba délelőtt ügyintézni, majd HÉV-vel jöttünk haza. Imádtam közben Mukit. Az a végtelen kérdésáradat. :)))))) Cuki. Be nem áll a szája, folyamatosan dumál, kérdez, kíváncsiskodik.
Nagyon várja az ovit. Hétfőn bent voltunk. Pillanatok alatt beállt fogócskázni Hannához, olyan volt mintha már hetek óta odajárna :) És ahogy futott ott :))) jaj. Nagyon hamar ideértünk. Egyrészt jó lesz neki ott a többi sok-sok gyerekkel, másrészt meg ő még az én kicsikém és igazából még nagyon is mellettem lenne a helye. Még mondjuk úgy 2 évig. :( Ez persze nem kivitelezhető sajnos. Így marad az ovi. És a kettesben tölthető idő Ábellel.
Áronnal is jól lenne kettesben lenni, de ő már nem annyira igényli úgy látom. Pedig még ő is akkora gyerek. Jól megy a suli. Második hete szedi az új, hosszú felszívódású gyógyszert. Ennek az a lényege, hogy nem kell csak reggel bevennie egy gyógyszert, és az kitart egész napra neki. Az étvágya nem lett rosszabb, sőt a másik gyógyszerrel ellentétben, van, hogy mikor megjön kifejezetten éhes. Ilyen a másiknál nem volt.
Na keresem a képeket videókat, és küldöm a bejegyzést.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)








